Csánky Dénes szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 10. 1940 (Budapest, 1941)

Oroszlán Zoltán: Tanagráink és társaik

csavarodó köpeny, melynek egyik sarka a balvállon van átvetve, másik sarkát pedig a hiányzó balkéz tartotta. A fej kissé balra fordult. A hajnak a két halánték fölött kiinduló hosszú fürtje a fej tetején van összefűzve, míg a nyakszirten apró konty ül. Lábán saru. Az egykori festésből ma már csak a kihtonon látható az aranyozás nyoma. A szobrocska ajándékképen került gyűjteményünkbe, és lelőhelyéről semmi közelebbi adatunk nincs, de bizonyosan Kis-Ázsiából való; valószínűleg a smyrnai terrakottaműhelyek egyikének emléke. Szobrocskánk a kisázsiai hellenisztikus művészi szellemnek képviselője. Kivitelében egy szinten áll a legjobb ,,tanagrák"-kal. Mestere nagy jártassággal és tökéletességgel oldja meg főleg a ruhakezelés feladatát. A kis alakban sok rejtett mozgalmasság, energia duzzad. .Szobrocskánk a legközelebbi rokonságban van egyfelől a prienei terrakottákkal, másfelől a pergamoni ruhás női szobrokkal, melyeket ugyanaz a művészi szellem hozott létre. (V. ö. Winter, Typen II. S. 64 Nr. 1, 3. — L. Winter, Kunstgeschichte in Bildern, S. 360 Nr. 5. prienei terrakottaszobrocska, Berlinben és u. ott Nr. 5. pergamoni ruhás női szobor, Berlinben.) 31. Pillérre támaszkodó nő. — (45. kép. Szürkésbarna agyag. Mag. 30.2 cm. Törött a balkéz. A háton köralakú nyílás. Erős földpátréteg.) — Tagolt, ívelt oldalú, háromszögű talapzaton álló nő; balkarjával fejjel és lábbal ellátott pillérre támaszkodik, öltözete hosszú ujjatlan khiton és köpeny, mely csípőre tett jobb karját is takarja. Fején magas diadém (Stephane), mely mögött vékony kendő hull alá a vállra. A diadém alól az arcát övező haj koszorú tűnik elő, melynek kis fürtjei egymás mellett sorakozó apró gömböcskékként vannak mintázva. A hajon vöröses, a két lábfejen rózsás, a köpenyen elszórtan sárgás festés nyomai. A rendkívül finoman mintázott, a támaszkodó női testnek körvonalait a köpeny művésziesen kezelt redőzetével éreztetni tudó szobrocska a hellenisztikus plasztikának igen kedvelt motívumát használja föl; a pillérhez, oszlophoz, hermához támaszkodó nők és férfiak, valamint hermafroditák kedvenc tárgyai voltak a Kr. e. III—I. századi terrakotta és bronz kisplasztikának, de a nagy plasztika is szívesen foglalkozott e probléma különféle megoldásaival. Az ötlet egyik első elindítója Polykleitos volt híres „amazonjával". Praxiteles óta, kinek szobrai javarészben támaszkodó ifjút vagy nőt ábrázolnak, igen elszaporodott az ilyen alakok száma a szobrászatban. A hellenisztikus irány, mely főleg a női és férfitest szépségének kiemelésére alkalmas tárgyakat választott, végig ragaszkodott a támaszkodó fiatal nők és ifjak témájához, mely a test körvonalainak ügyes éreztetésre, a testnek és a ruhának szellemes mintázására adott sokszorosan alkalmat. Egyik bájos képviselője ennek a témakörnek szobrocskánk is, melynek lelőhelyéről semmit sem tudunk, de valószínűleg a kisázsiai koroplasztikának terméke. (Típusra v. ö. Winter, Typen II. S. 83 ff, különösen S. 84 Nr. 8. — Az antik sírszobrászatnak is kedvenc tárgya volt a sztéléken pillérhez vagy oszlophoz támaszkodó ifjak és leánykák ábrázolása. Közülök terrakottánkhoz legközelebb Melitének Piraeusból előkerült síremléke áll. Conze, Die attische Grabreliefs, II. 171. Nr. 803. Taf. CL.)