Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)
Balogh Jolán: Tanulmányok a Szépművészeti Múzeum régi szoborgyűjteményében. II
Lelkileg talán ez a Pietá-típus a legmélyebb, mert az emberi fájdalmat szinte teljesen kiküszöbölve, a vallásos hit mélységét emeli ki. 207 Általában összegezve, négy fő Pietá-típust különböztethetünk meg az olasz művészetben: a realisztikusát, mely a leggyakoribb, a lépcsős és az olasz horizontális típust, meg az ívelt típust. Természetesen az egyes típusok között a határolt nem mindig élesek és így számtalan átmeneti forma is keletkezett. A XVI. század második negyedétől kezdve jóformán csak az első típus maradt meg, de kimeríthetetlen egyéni változatokban. Visszatérve kiindulópontunkhoz, Múzeumunk Pietá-szobrához (142. kép), azt a fentiek alapján a firenzei festészetben és a Robbia-műhelyben kialakult realisztikus Pietá-típus késői leszármazottjának tekinthetjük. E régi hagyományok mellett a késő cinquecento egyik kiváló szobrának a hatását is felismerhetjük benne. Krisztus fejtípusa, balkarjának mozdulata, testének mintázása az urbinói Oratorio della Grotta fájdalmasan szép, fekvő Krisztusának (143. kép) közvetlen hatását mutatják. Ez a kapcsolat egyszersmind terminus post quem-et ad szobrunk keltezéséhez. Az urbinói Pietà, melyet újabban Giovanni Bandininak 208 tulajdonítanak, 1585/86-ban készült. így szobrunkat sem mintázhatták a századforduló előtt. 209 Kompozíciójának egymásbaolvadó zártsága, Mária lábainak a régi egymásmelléhelyezettséggel ellentétes, mozgalmas beállítása, az ábrázolás fokozott naturalizmusa, mely még a könny- és vércseppeket is megmintázza, meg éppen arra késztet, hogy keltezését még előbbre, a XVII. század első felébe toljuk. Körülbelül ebben a korban működött Giovanni Francesco Gonnelli, „il Cieco da Gambassi", akinek több-kevesebb joggal számos Pieta-kompozíciót tulajdonítanak. Sajnos, életrajzi adatai és hiteles művei eleddig oly gyérek, 210 hogy az attribúciók megrostálását ma még alig lehet megkísérelni. Talán legtöbb joggal a San Giovanni Valdarno Pietaját 211 (141. kép) lehet neki tulajdonítani, melynek vaskos mintázása erősen emlékeztet Gonnelli hiteles művére, a Baldinuccitól említett Szent István első vértanú szoborra (Firenze, S. Stefano). Mint láttuk, 207 Mâle (L'art religieux de la fin du Moyen Age en France. Paris, 1908. p. 126.) az autrèche-i Pietàrol: „Ici la beauté de la pensée approche du sublime. La vierge conformément à la pensée de saint Bonaventure, donne au monde l'exemple du sacrifice." 20H Calzini, E.: Documenti relativi tra l'altro, all'autore del „Cristo morto" nella cripta del Duomo di Urbino. Rassegna bibliografica dell'arte italiana. XVII. 1914. p. 94—95. (1597. Giovanni Bandini műve), XIX. 1916. p. 133—137. (Calzininek ezt a második cikkét nem volt módomban látni); Middeldorf, U.: Giovanni Bandini, detto Giovanni dell'Opera. Rivista d'Arte. XI. 1929. p. 514—515. (1585—1586. Giovanni Bandini műve); Serra, L.: Urbino. Roma, 1932. p. 225—226. — Catalogo délie cose d'arte e di antichità d'Italia (Giambologna) ; Venturi op. cit. X/2. p. 242. (1585—86. Giovanni Bandini). 209 Az urbinói Pietà Krisztusa igen erősen emlékeztet a sienai Osservanza Krisztus siratására, melyet Giacomo Cozzarellinek tulajdonítanak, Tizio feljegyzése alapján. A kettőt összehasonlítva azonban meglepetve kell tapasztalnunk, hogy a sienai Krisztus testének lágy ívelése még későbbi fejlődési periódust feltételez, mint az urbinói Krisztus egyenesebb, mererevebb vonalai. A sirató alakok hullámzó mozgalmassága is nehezen egyeztethető össze a XV. század 80-as éveivel. Vájjon Tizio megjegyzése nem egy korábbi elpusztult csoportra vonatkozik-e, melynek helyébe később, a XVI. század vége felé készült a jelenlegi? 210 Thieme—Becker: Künstlerlexikon. Bd. XIV. Leipzig, 1921. S. 370—371. 711 Fabriczy, C. von: Literaturbericht. Repertórium für Kunstwissenschaft. XXX. 1907. S 546. (Gonnelli műve).
