Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)
Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században
hódolása-kép föveget levenni készülő mágusának típusával mutat érdekes, közelebbi hasonlóságot. Mélyhatású tüzes tónus-világa nemcsak színei tudatos összhangján épül fel, hanem chiaroscurojának formailag is egyensúlyozó erején. Színfoltjaiban állandó festői izgalmak csillannak fel, az egymásra következő események nem drámai fokozottságban, hanem — festőnk lírikus érzésvilágából kifolyólag — kiegyensúlyozott epikus koncentrációba sűrítve élnek. így az Olajbafőzés kép hátterében újból ábrázolt Szt. János evangélista a Patmoson, fehér köpenyben és tüzes piros ruhában a képhatás gyújtópontja. A Keresztelés képen, Keresztelő Szt. János prédikációját hallgató csoport Patinier által érdekesen inspirált háttal álló alakjának félrevetett sárga köpenyét lilával meri árnyékolni, Patiniernek miniatúrás megoldásával szemben, és ez az érdekes manierisztikus tendencia mesterünknek a német művészi áramlatokkal való haladása mellett bizonyít. A németalföldi romanizmus térfoglalása a XVI. század második tizede szepeshely-kassai festészetében a hatáskérdések vizsgálatában is indokoltnak bizonyul. A szepeshelyi festészet az alsó német iskolák, de nem ritkán a németalföldi festészet befolyása alatt fejlődik, logikus tehát, hogy a németalföldi romanizmus termékeny hatása a stíluseredők állandóságaként alapozódjék meg, annál is inkább, mert a XVI. század elején az olasz renaissance közvetlen hatása egyre jobban erősödik az országban és csak kedvezhet a fejlődés fentebb vázolt irányának. A németalföldi romanizmus hazai hatása az 1520—25 körül készült Hütter János eperjesi szenátor fogadalmi képén (Budapest, Szépművészeti Múzeum) jut a legkifejezőbben érvényre. Az előadás minden csiszoltság mellett is a művészi értékek kifejezésében már a fáradtság jelenlétét mutatja, mely a hanyatlás folyományaként a XVI. század harmadik tizedében a Felvidéken mind általánosabban jelentkező provinciális dekoratív manierizmushoz vezet és így e tábla tulajdonképpen már a késő renaissance-barokk epitáfium-festészet még qualitásos kezdetét jelenti. Az 1522. évi kassai Krisztus ostorozása nagyméretű epitáfium-kép érdekes eklekticizmusa már a következő évtizedek szerény művészi produktumaihoz vezet át, melyek a németalföldi és olasz, valamint német hatásoknak — azonban már — provinciális, manierisztikus keverékei. A kassai epitáfmm kép Dürer metszete (B. 8.) után szabadon készült 1 , olasz chiaroscurója mai állapotában a barna tónus unalmába ragad és az elrajzolt testű Krisztust ostorozó pribékekben tősgyökeres magyar hajdúkra ismerünk. A szepeshely-kassai táblaképfestészet méltatott magasszintű kivirágzásával az emlékanyag hiányában hirtelen megszakad a fejlődés további szála. 1 Vezető a Magyar Nemzeti Múzeum történeti osztálya kiállított gyűjteményeiben, összeállította Varjú Elemér. Budapest, 1929. 39. 1.
