Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században

Az 1520-as évekig a szepeshelyi táblaképfestészet fejlődésének mintegy félszázados alakulását kísértük nyomon. A 70-es évek legnagyobb szepeshelyi, sőt szepességi festője és az emlékanyag hiányában az iskola első nagy művészegyénisége a szepeshelyi főoltár festője, akinek művészete helyi előzmények híjján már kiforrott stílusban tűnik fel és a kassai főoltár mestereiben találja művészi párhuzamát. Ennek az emelkedett lírikus művésznek eredményei, a pompázatos gazdagság mellett is tiszta és ritmikus képszerkesztés, erőteljes színezés, gyorsan felszívódnak a további fejlődésbe, melynek zárt és egységes hatású formanyelvét az 1480-as években működő váraljai festő alakította ki. Művészetének elemei Németalföldről jönnek az odavezető kereskedelmi utaink közbeeső állomásának, Nürnbergnek, helyesebben Pleydenwurffnak boroszlói működésén keresztül. A váraljai festő a nyert külföldi hatások dacára is hazai mentalitásból fakadó önálló egyéniségnek tűnik fel és stílusával mintegy kijelölte a szepeshelyi festők további művészi programmját s e tekintetben a XV. század második felében a középeurópai művészetnek is egyik számottevő egyénisége volt. A szepeshelyi iskola szín- és formaképzése további fejlődésének útján — erős alsónémet és németalföldi igazodás folyományaként — a lírai bensőség és áhítat világán épül fel és ez a tiszta költői lírizmus a spirituális kerete és harmóniába foglalója az epikus elemeknek és mindenkor állandó vonása marad e művészi irányzatnak. Kompozíciói németalföldi-német hatásokból alakultak ugyan ki, de az egyéni mentalitás folytán általában az egyszerűség és áttekinthetőség irányában önállósodnak és bizonyára kassai előzményekre is támaszkodva egy jellemző képszerkesztés és témakör válik szokásossá, mely utóbbiban Jézus gyermekkorának és a passiónak, valamint Mária életének jelenetei szerepelnek és különös tisztelettel ábrázoltak a magyar szentek is. Az iskola a formaképzésben nemes ideálok felé hajlik, finomkezű és arcú nyúlánk nőalakjai ideáltípusok ; öreg szakállas férfi típusainál meglepően egyéni, néha egészen a németalföldi realizmust elérő pompás alakításokat találunk. A formai idealizmus mellett különösen az egyéni kolorizmus a szepeshelyi festészet egyik régi és leghatalmasabb előadásbeli ereje. A kezdetben sötétebb tónusú színértékek a fejlődés folyamán tónus-erejük megtartása mellett kivilágosodnak s majd a fejlődés csúcspontján ismét megsötétülnek. Ennek a művészi fejlődésnek a váraljai festő után a szepeshelyi Mária koronázásaoltár festője, az okoliesnói főoltár mestere, a kassai Mária látogatása-oltár, és a káptalani sekrestye táblájának festői állanak a legmagasabb szintjén. A szepeshelyi festészet németalföldi igazodásával jelölte meg fejlődésének mindenkori útját. A XVI. század elején, mikor a Felvidéken túlsúlyba jut a német iskolák hatása, a dunai stüus : a szepeshelyi iskola megőrzi nagy művészi tradícióit. Művészei nem kapnak tőlük idegen új német eredmények után, hanem a dunai iskola párhuzamaként, a németalföldi hatások folytatásának a flamand romanizmusnak mind erősebb befolyásában fenn-