Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században

művészi cél hajtja a kolorisztikus hatás felépítésében : a környezet és a távlatok messzevivő barnás tónusú meleg egységében a testszínek ólmos fehér szürkéi érdekes és egyéni hatást adnak képeinek. Színezésének tudatosságára a Krisztus siratása-táblán, a fehér leplen szoborszerűen megmintázott pompás Krisztus-testnek meleg sárgás színe épúgy jó példa, mint János köpenyének tüzesen égő pirosa, mely a szenvedéstől gyötört Krisztusfőt mint a jelenet drámai centrumát emeli ki. Fehér kendőkbe burkolt gyakran tömpeorrú női fejeit művein könnyen fel ismerhetőségig ismétli. Viszont a Bemutatás-kép bal szélső kísérő papjának pompásan rajzolt feje önálló képmással is felér és mint ilyent különösen kell értékelnünk e korbeli táblaképfestészetünk szempontjából, melynek eddigelé egyetlen önálló képmását sem ismerjük. Igazi festőre valló érettséggel és ritmikával használja a fehér szín komponáló erejét a tüzes piros és bíbor, zöld és kék színek, valamint a mintázott sárga ruhák és köpenyek tudatos egyensúlyában. Németalföldi igazodása mellett egyszerűen és minden felesleges részletek mellőzésével finom lazúros technikával fest, mely technika a régi szepeshelyi tradíciókban gyökerezik és művészi gyakorlattal fokozatosan tökéletesedik. Mesterünknél a pompa és gazdagság nem külsőséges részletekben, hanem a felfogás ünnepélyes egységében nyilvánul meg. A külső merev szárnyak megfestésében, mint már említettük, a mester műhelye vehetett részt. A vékony bolusra festett képek színezése az idők folyamán erősen megfakult és a századok alatt felrakódott piszokréteg mint zavaró hályog takarja be az amúgy is megvetemedett és rongált táblákat, így nehezen dönthető el, hogy e tábláknak a forgatható szárnyaktól eltérő lilás-szürke színatmoszférába ágyazott világos-sárga, piros és mély zöld színfoltokban hullámzó ritmusai eredetileg is a temp era technika tompa lágyságú egységében olvadtak-e össze, avagy pedig olyan plasztikus színellentétet mutattak, mint a nemrég megtisztított budapesti tábla. A merev szárnyak kompozícióinak az oltár összképébe történő szimmetrikus illeszkedése a vezető mester egységes elképzeléséből eredhet. | Az Utolsó vacsora, melynek szerkezeti felépítését a szepeshelyi főoltár egyik külső képéből már ismerjük, maradinak mutatkozik és rajzbeli fogyatékosságai is műhelykezekre utalnak. Viszont az Ostorozás, különösen pedig a Töviskoronázás képeinek kivitelezésében már a mester keze látszik jelentkezni. Az ő tiszta lírai egyéniségének kiemelésére alig hozhatnánk fel megfelelőbb ellentétet, mint kortársának, a dunai iskola egyik legjellemzőbb képviselőjének, Jörg Breu-nek drasztikus realizmussal megalkotott jellemző Töviskoronázás kompozícióit (Herzogenburg, Melk). A szepeshelyi Mária koronázása-oltár hasontárgyú (Ostorozás, Töviskoronázás) képeinek erős és közvetlen hatására mutat az okoliesnói mester abbeli törekvése, hogy a térelemeket mértani formákká egyszerűsíti és az architektonikus részletek geometrikus nyugalmával emeli alakjainak kifejező és széles mozgását. A művészi előadás érett és emel-