Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században

dalműnk mindannyiszor hiányosan tárgyalta,

1 a legutóbbi méltatás szerint pedig a képsorozat »két kétoldalt festett tábla (Krisztus ostorozása és feltámadása, Olajfák hegye és Angyali üdvözlet, az utóbbiak rendkívül erősen megcsonkítva) 1930-ban a pozsonyi múzeumba került, míg ugyané sorozat egyik darabját A gyermek Jézus bemutatásának és Krisztus siratásának képével a mult század nyolcvanas éveiben Pulszky Károly vásárolta meg a budapesti Szépművészeti Múzeum részére.«

2 Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy az okoliesnói képsorozatból egy tábla sem került a pozsonyi múzeumba. A Krisztus ostorozása és Feltámadása táblákhoz (128x100-5 cm, jelenleg szlovenszkói magántulajdonban) még két megfelelő tábla tartozik, Utolsó vacsora és Töviskoronázás, mely utóbbiakra a kassai Keletszlovenszkói Múzeumban bukkantam reá. A táblák hátlapjai nem festettek, bizonyságául annak, hogy két merev szárny négy képét alkották. A kassai múzeumba került két táblának (Nr. 9301 és 9302) okoliesnói származása feledésbe merült és jelenleg a kassai dómból való származtatás, jobb híjján, önkényes következtetés eredménye. A sorozat egyik darabjaként említett töredék, belső lapján az Angyali üdvözlet Máriája, hátlapján pedig az Olajfák hegye részlete (61-4x43-7 cm) ma is az okoliesnói templom szentélyének jobb falán függ. Ehhez a körülfürészelt szárnyképhez tartozik a Pulszky Károly által az Országos Képtár részére vásárolt és mindkét oldalán festett és a töredékkel azonos, díszes mustrájú tábla (133x99 cm). Az ilyformán hat tábla nyolc képére felszaporodott sorozat, azonos és nagy méretéből,

3 kiváló kvalitásából következőleg az okoliesnói templom egykori főoltárának képeit alkotta. A sorozat képei a jelenetek csoportosításában is helyes összefüggésbe hozhatók. Idézzük magunk elé az egykor díszes és a XVIII. században széjjelszedett főoltár hatásos képét. Mintegy három méter magas szekrényében a Kálvária szobor-csoportja volt látható, melyből gyaníthatólag a Divald Kornél által is megemlített 220 cm magas, átfestett és a főoltár széjjelszedése alkalmával a templom egyik jobboldali késő barokk mellékoltárán elhelyezett feszület* maradt fenn. 1 Divald Kornél : i. m. 657—658. 1. — Péter András : i. m. 128 I. — Genthon István : i. m. 64. 1. 3 Genthon István : i. ni. 64. 1. 3 A néhány cm-es méretkülönbség a táblák vetemedéséből, széjjelszáradásából és szétbontásából állott elő. 4 A feszület erősen realisztikus formái és patetikus kifejezése — mint számos szepességi corpusnál (Lőcse, Igló, Késmárk, Szepesolaszi, Podolin, Szepesbéla stb. — az utóbbi a budapesti Szépművészeti Múzeumban) is szembetűnő — Veit Stoss gazdag és nagyhatású formavilágából ered. Habár a feszület a képekkel egykorúnak is látszik és az egykori főoltár szekrényében — a jelenetek sorrendjéből következtetve — is csupán a Kálvária faragott csoportja foglalhatott helyet, nem hagyható figyelmen kívül a feszület formáinál fogva az a feltevés sem, hogy a nagy corpus a templom diadalívének egykori Kálvária-csoportjában is állhatott.