Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században

SZEPESHELYI TÁBLAKÉPFESTÉSZET A XV.-XVI. SZÁZADBAN 29 domborodik ki, ami megegyezik Magyarország és Szilézia politikai és gazdasági kapcsolataival. A váraljai festő működésének ideje egybeesik Mátyás király sziléziai hódításaival, ami még jobban kimélyíthette a két ország közti már korábban is fennállott kapcsolatokat. A fontos kereskedelmi utak a Rajnavidék és Németalföld felé, ahonnan szepeshelyi művészetünk sokat merített, Szilézián vezettek keresztül. Már Ipolyi átvette

1 Alwin Schultz könyvéből

2 azokat az adatokat, amelyek egykori írásos bizonyságok arra, hogy magyar festők boroszlói műhelyekben dolgoztak. Ehhez a kiváló és az egész magyar művészet fejlődésében fontos reprezentánst jelentő művészegyéniséghez áll szorosan közel a lőcsei Szt. Jakab templom egyik legtöbbet méltatott, 1493-ban felállított, Magyarországi Szt. Erzsébet szárnyasoltárának festője.

3 Az oltár képtáblái az 1861. évi erős restaurálás miatt ugyan sokat szenvedtek, de még emellett is megállapítható a mesternek a szepesváraljai ciklus festőjét megközelítő kongenialitása, mely elsősorban a színezésben és a technikai előadásban, valamint a formaalkotás egyes részleteiben is szembetűnő. Formaképző ereje azonban nincs arányban bátor képalkotó fantáziájával ahhoz, hogy merész térbeállítású, a formák tárgyi beosztását hangsúlyozó elgondolásait maradék nélkül megoldhassa. Mentségéül szolgál, hogy nem metszetek után dolgozott, hanem miként a Szt. Erzsébet-legenda két jelenetén látjuk, bizonyára hazai előzményekre támaszkodott ; mert ha a képalkotás formai elemeinek fejlettsége arányban volna elképzeléseivel, művészete a németalföldi impulzusokat követő jelentékeny német mesterek műveinek színvonalára lendülne. Éppen ezért az egyszerűen komponált középkép (160 x 133 cm) a legmegoldottabb. Szt. Erzsébet, Szt. István vértanú és Szt. Flórián nemes ihletettségű alakjai, tüzes bíbor bársonyokban és gazdag brokátok pompájában, adnak ünnepélyes és határozott nyugvópontot a mellette sorakozó mozgalmas szárnyképeknek (76x59 cm). Utóbbiak figurái nyomottak és bizonyos, reá jellemző, erős térbeliséget hangsúlyozó formaképzést mutatnak ; oldott színvilága azonban az ábrázolás formai egyensúlyát, sajátos egyéni ízben mégis biztosítani tudja. Mély szürkés-barnás, a váraljai mesterre emlékeztető tónusban festőién oldódnak fel tüzes elevenségú bíbor, sárga és zöld színei, melyeket csupán a bebarnulás fátyoloz el. A külső képek felfelé sötétedő kék ég és sematikusan festett barnás talaj hátterében álló szentjeinek (Szt. Ferenc, Szt. Jakab, Szt. Hedvig és Szt. Ilona) erős átfestése a képek kvalitását annyira tönkretette, hogy mai állapotukban nem e kiváló mester kezére, hanem mint különösen női szentjeinek arctípusa és festése 1 I. m. 83. 1. 2 Urkundliche Geschichte der Breslauer Maler-Innung in den Jahren 1345 bis 1523. Breslau. 1866. 63, 74, 82, 85. 1. 3 Az 1493 évszámot nem Szt. Erzsébet glóriájának köriratában (Divald Kornél : i. m. 37. 1. — továbbá Péter András : A magyar művészet története I. Budapest, 1930. 114. 1.), hanem Szt. István vértanú glóriáján olvashatjuk.