Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Oroszlán Zoltán: A Szépművészeti Múzeum antik terrakotta gyűjteményének rhytonjai

rhytonokhoz is. Puschi, Winter és mások fontos tanulmányai révén ezeknek a részben görög, részben délitáliai —- de szintén görög — származású ércedényeknek legjava ismeretessé vált.

1 Közöttük a vezérszerep talán a tarentumi görög ezüstművesműhelyek egyikében készült s ma a trieszti Museo Civicóban őrzött gyönyörű szarvasfejes ezüst rhytoné, melyet a kutatás sokáig az ion művészetnek tulajdonított és csak újabban kötötték származását végleg Tarentumhoz.2 Mintázása ma is tökéletes remekké teszi az antik toreutika emlékei között. Valami egészen különös ízű és mértéktartó naturalizmus jellemzi ezt a művet, mely elveszett társaival együtt méltán szolgálhatott a kiváló és elhíresült műtárgyak utánzására lehetőség szerint törekvő athéni keramikának és koroplasztikának követendő, de soha el nem ért mintaképül. Egyáltalában nem akarnám, hogy ezt a véleményemet félreértsék. Nem a trieszti ezüst rhyton volt a mi vázánk mintaképe, hanem elsősorban azok a görög — athéni -— toreutikai műhelyekben készült hasonló ezüst állatfejes edények, melyekből csupán hírmondónak maradt meg számunkra a trieszti példány néhány társával együtt. Alakra nézve például már semmi hasonlóságot nem találhatunk a két rhyton között. Hogy azonban erre nézve is az athéni toreutika alkotásai lehettek az útmutatók rhytonunk szerény mesterei számára, bizonyítja az a hasonlóság, melyet edényünk a szófiai Nemzeti Múzeumban őrzött őzfejes ezüst rhytonnal mutat.

3 Ez utóbbinál az állatfejnek valamivel megnyúltabb formája, az edénytest alakja, hajlása és tagolása már sokkal erősebben emlékeztet a mi rhytonunk arányaira és felépítésére. A szófiai ezüst rhyton, hiába került elő az ókori Thrákia földjén, szintén a görög ezüstművességnek munkái közé sorolandó. Hogy miképpen került Thrákiába ennek a Kr. e. IV. század első felében működött, ismeretlen nevű toreutésznek a munkája, ma már aligha lenne megállapítható. Thrákiában, mint Xenophonból tudjuk,* igen kedvelték a rhytont mint edényformát. Tehát kerülhetett akár megrendelés útján azonnal, vagy ami valószínűbb, később más úton-módon találtatása helyére, mindenképpen athéni munkát kell benne látnunk. Ezen az alapon feltételezhető, hogy a rhytonunkat készítő műhely és a többi műhelyek is az Athénben otthonos nagyszerű toreutikai műhelyek mestereinek munkáiról lestek el azt az ügyességet, mely úgy edényünk testének arányos tagolásában, mint a szarvasfejnek az e korbeli átlagos agyag állatszobrocskák művészi szintjét jóval meghaladó mintázásában és kivitelében nyilvánul. Azt hisszük, helyes a feltevésünk, hogy rhytonunk athéni mester kezétől a Kr. e. IV. század második felében készült és halotti ajándékként került valami sírba, hol mai kitűnő állapotában őriztetett meg feltalálásáig számunkra. 1 V. ö. Puschi, Winter, Pernice, Rumpf id. m. 4 Ost. Jhefte, Bd. V. S. 112 ff. Taf. I. és Fig. 36., továbbá Rumpf és Pernice id. h. • Ost. Jhefte. Bd. V. S. 123. Fig. 34—35. * Anabasis, VII. 2.