Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Gombosi György: Nardo di Cione és a Szépművészeti Múzeum Somzée-féle madonnája

menyek elhelyezésére. Ez a kísérlet azonban megtörik azon, hogy van még két, eddig nem említett oltárképünk, amelyek 1365-ös dátumot viselnek és stilisztikusan egész szorosan az előbb felsorolt négy, összetartozó képhez csallakoznak.(3. és 8. ábra.) A firenzei Accademia Trinitas-oltára az egyik, a Santa Croce sekrestyéjéből az Uffizi restaurátorműhelyébe került Mádon natriptych on a másik, két első pillantásra is összetartozó mű, amelyeket Sirén már régen Nardo di Cione késői művei gyanánt könyvelt el. Valóban, ezek a képek éppolyan távol esnek a hiteles Orcagnáktól, mint a többi négy, s kizárják az említett kronológiai kombinációt azáltal, hogy maguk mutatják meg, hogyan alakult tovább Madonnaképünk mesterének stílusa. Hogy a festő azonos, azt mutassa ki ismét néhány részletfelvétel, mint Szent András fejének összehasonlítása a Paradiso legfelső sorának egy fejével a jobb oszlopból, vagy a fehér szín feltűnő szép kezelésmódjának azonossága a Bernardino-oltárnál. S hogy a kör bezáruljon, idézem Ybl Ervin sorait Spincllo Aretinóról szóló könyvemről írt bírálatából,

1 amelyekben utal arra, hogy a S. Croceból származó Madonna tulajdonképen nem más, mint a mi Madonnánknak egy variánsa; tegyük hozzá, hogy az előrehaladottabb stílusnak megfelelően keményebb, az újabb idők követelményeinek megfelelően átstilizált variánsa. A típusbeli megegyezésnek ugyanilyen vagy talán még szorosabb szálai fűzik Madonnánkat a Goldmann-gyüjtemény (U. S. A.) egy Madonna-triptychonjához. Ezt a triptyehont pedig Richard Offner egy külön cikkben publikálta, mint Nardo di Cione művét, nem is utalva arra, hogy a Goldinann-triptychon Madonnája a mi Madonnaképünkkel a fej kivételével mindenben megegyezik. Ez a kapcsolat oly szoros és bizonyító erejű, hogy szinte feljogosítana bennünket arra, hogy Offnerre hivatkozzunk, ha Madonnánk új megnevezésének támogatására a modern trecento-kutatás egyik leghivatottabb mesterét akarnók idézni. Ha helyes fogalmat alkottunk magunknak Nardóról, akkor mindenesetre igen jellemzőnek kell találnunk legalább is annyit, hogy hét műve közül négy Madonna s mind a négy ugyanannak a típusnak óvatos variálása. Az öntudatos és problémákkal harcoló Orcagna szellemével ez a passzivitás semmiképen sem volna összeegyeztethető. Nardónak ez a hét biztos műve egy teljesen egyenletes és folyamatos fejlődést mutat a « lágya stílus felől a «kemény» stílus felé. A fejlődés a mi Madonnánkkal indul meg a negyvenes évek elején s a Goldmann-féle, valamint az Apostoli-Madonnán, a Bernardino-oltáron, a Novella-freskókon ól elvezet az 1365-ben befejezett két oltárig: attól az időponttól, amikor Nardót anyakönyvezték, addig az évig, amelyben végrendeletét diktálta. Ehhez a hét műhöz csatlakoznak talán még a Novella kolostorudvarának freskói, Mária életének ciklusával s a firenzei Radia újonnan felfedezett freskótöredékci : esetleg a müncheni Pinakothek két oltárszárnya is, amelyeknél azonban Jacopo di Cionera is kell gondolnunk. íme a művek, amelyek felfogásunk szerint Nardo di Cione művészetét kiadják. 1 Magyar Művészet, 1927. 8. sz. 519. old.