Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Takács Zoltán, felvinczi: Keletázsiai festmények a Hopp Ferenc-Múzeumban

korral járó barnaságba, itt még érvényesül. A felhők fehérsége erősen világít és látható mellette hclyenkint az arany árnyalás. Ez a kép azonban nem állja ki a versenyt sem érzésben, sem technikában a másikkal. Nem is helyezhető vele egy korba. A Tokugawa-idők (1603—1868) egyik korábbi emléke lehet. Viszont kétségtelenül Ashikaga-korbeli az egyalakos Amida-kompozíció (4. ábra), az istenség szemközt ábrázolt, loluszon álló alakjával, az Amida-ábrázolásokat jellemző kézmozdulattal, az u. n. vitarka mudrával. A ruházat mintás fátyolszövetét itt is arannyal, mégpedig teljesen fémfényes csillogású arannyal festette az egykori ismeretlen művész. A testszín azonban ennél az Amidánál, a maradványok bizonysága szerint, hófehér volt. A két szín, a fehér és az arany érvényesült a háttérben is Amida feje mögött u. i. köralakú dicsfény rajzolódik, az egész háttért átfogó sugarakkal. E háttér sötétkék égbolt, melynek színe bizonyos fokig még ma is érvényesül. A sugarak több középső arany s két szélső fehér nyalábbá egyesülnek. A vonalak szilárdsága, határozottsága és nagysága e képet az előbbi kettő fölé emeli. Ezt a festményt tarthatjuk egyáltalában a legjobb Ashikaga-képünknek, nem feledkezve meg természetesen arról, hogy stílusa még a Fujiwara-korszaktól átvett örökség. Kormegállapításunkat némileg megkönnyíti egy felirat a hátlapon, mely szerint a Kwaryó-templom hetvennyolc éves öreg püspöke a Tempó-korszak tizennegyedik évében, vagyis 1844-ben új selyemre húzatta a képet, melynek pedig ez már harmadik karbahozatala volt. Ebből látható, hogy a megbecsült műtárgyak közé tartozott. Ha tekintetbe vesszük e mellett, hogy mégis igen rossz karban van, csakugyan nagy korra, a Tokugawa-időket megelőző korra kell következtetnünk. Egy ugyancsak centrális elrendezésű 4. ábra. Ashikaga-kori művész : Amida. (Hopp Ferenc-Múzeum.)