Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)
Dr. Hoffmann Edith: A Szépművészeti Múzeum néhány német és németalföldi rajzáról
kivitel azonban elmaradt az elgondolás mögött. Ugyanezt a csoportot sokkal szerencsésebben — a térdelő férfi kinyújtott lábának elhagyásával — megismételte a művész 15 ( Jl-ben a «Pasztorok imadasa» című festményén, 1 mely többi részletében sokkal nyugodtabb, mint «A naini ifjú feltámasztása)). Itt kedvesen és frissen hat a csoport. A másik változás a baloldali férfi alakján történt, aki nagyjából álkerült a rajzról a képbe, de az ő alakja is a nyugtalan felé van itt felfokozva, amennyiben jobbkeze — ismét jellegzetesen manierista izlés szerint — szétterpesztett ujjakkal, keresetten szép mozdulattal nyúlik bele a képbe. Ezt az alakot szintén átvette Achen egy körülbelül ugyanakkor készült festményén, a Sírbatételen. 2 A harmadik lényeges változást Jézus alakján látjuk, hol az egész test tartása változott, így a kezek játéka is. Az alak mozgása itt nyugodtabb, de sokkal kifejezőbb lett. A kéz az előbbi kifejezéstelen, erős mozgás helyett tipikusan manierista tartást vett fel: szétterpesztett ujjai a néző felé fordulnak. Jézus testtartása önmagában egyszerűbb lett, de a vertikálist sokkal erősebben hangsúlyozó s így mégis hangosabb. Mindé javítások alkalmasak arra, hogy belássunk a művész leikébe, megértsük, mily céltudatosan törekedett a manierista képeszmény megvalósítására, mily biztos ösztönnel érezte, hogy régies nyugalmukkal mely részletek nem felelnek meg az új stílus követelményeinek és melyeket kell ennélfogva hangosabb, nyugtalanítóbb elemekkel helyettesíteni. így, noha nem is éppen a művész legjobb munkájához szolgáltat a múzeumi rajz adalékot, mégis képeinek fejlődésére nézve fontos tanulságokat vonhattunk le belőle, amelyek belevilágítanak művészetének s újszerűségének lényegébe. Olasz iskolázottságot kapott a brüggei származású Peter de Witte is (15 48 körül - - 1628), ki Olaszországban, hol Vasari tanítványa és segítőtársa lett, felvette a Candid nevet. 1586-tól a müncheni udvarnál kapott alkalmazást s a szintén németalföldi Frederik Sustrisszal egy ült ő volt hivatva arra, hogy a monumentális festészet terén művészi közvetítő legyen Olaszország és Németország között. E két művész egy félszázaddal a fonlainebleaui művészek után — lényegesen kisebb tehetséggel — ugyanazt a szerepet tölti be, mint a francia udvar szolgálatában Rosso és Primaticcio. 3 A művész nagy dekoratív vállalkozásaihoz készült legtöbb vázlatot a müncheni grafikai gyűjtemény őrzi. Egyik legkedvesebb rajza azonban —- noha nem az udvar számára készült munkálatok közül való — Múzeumunk birtokában van (28. ábra) : egy, az Esterházy-gyüjteményből származó bájos akvarell (E. 20. 28), mely eredetileg Kern nevét viselte. A Múzeumban a Kern névhez először egy kérdőjel járult, utóbb pedig a rajz átvándorolt a «XVII. századi ismeretlen művészek* mappájába A kompozíció a Madonnát felhőkön ábrázolja, ölében a gyermek Jézussal, jobbra és balra zenélő és éneklő angyalokkal. A kép alsó felében jobbról Szent Ferenc, balról 1 Augsburg. Képtár. Peltzer i. m. 96. 1. megállapítása. 2 Peltzer. i. m. 97. 1. 3 H. Voóá : Die Malerei der Spätrenaissance in Rom und Florenz. 1. Berlin 1920. 333—336. 1.
