Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)

Lyka Károly: Magyar művészek Rómában a XIX. század első felében

magvai' költőt, nem nyerészkedés céljából, hanem hogy odaajándékozza a magyar hazának. Ez első művészi cselekedele, amelyben megtestesül leghőbb vágya: hozzáfog a magyar szobrászai megteremtéséhez. Nem valamely közvetlen élmény adta tehát kezébe a vésőt, hanem egy misszió tudata. Nem művészeti problémát akart elsősorban megoldani, hanem nemzetit. A mű egy silány metszet nyomán készült s Kazinczy tanúsága szerint nem hasonlíl Csokonaihoz. De ezt bizonyára Ferenczy sem tartotta fontosnak, mint ahogy utóbb Kazinczy sem tartotta annak. Ferenczy szemében a fődolog az lehetett, hogy márványt állítson a magyar műveltség fölkent papjának, mert annak kellett tartania a nagy költőt. A Pásztorleányka tárgyának megválasztásánál más szempontok vezethették. A műveltsége hiányait érző s azokat szorgalmasan kipótolgató fiatalember oly tárgyhoz nyúlt, amely kora klasszikus színű műveltségének megfelelt s amely egyben róla is kiállította a bizonyítványt, hogy ill nem egy iparoslegény műkedveléséről, hanem a kor műveltségének színvonalán álló művészről van szó. Ezekben az időkben a szobrászmühelyekben csupa görög hős meg isten vagy görög mesék alakjai öltöttek magukra feszes márványtestet s a tárgy kiválasztását is fontos művészeti problémának tekintették. Ferenczy a hellen archaeologiából kikereste magának azt a pásztorlánykát, aki a búcsúzó kedvesének arcélét belerajzolja a homokba s ezzel a rajzolás, a Szép Meslerségek feltalálójává lett. A téma tehát ugyanabból a körből való, amelyből kortársai a magukéi merítették. A szobrászi megoldás is egészen kortársaié : a fiatal kezdőtől senki sem várhal ere deli s (''gel. A Pásztorlányka éppen nem egyéni, hanem minden részében átlagos. A természetszemléletnek, az élménynek nyoma sincs: az iskoláé a döntő szó. Az alak beállítása, a tagok elhelyezése, a lömegmegoszlás egészen jól érezteti a kőtömböt, amelyből készüli. Ezen belül az egyes formák valóban kevés változatosságot, még kevesebb jellemzelességet mutatnak, de a kor szépség-kánonja ezt nem is kívánta. Nemes egyszerűségre törekszik ő is, de mint legtöbb társánál, nála is veszedelmesen közeledik ez az egyszerűség az ürességhez Sehol egy zökkenő, sehol egy hangsúly. A kaligrafia szabályosságával gömbölyödnek a testformák s az élet minden szerény jegyét a leggondosabb retouche simítja el. A kaligraíiára emlékeztei (mint akárhányszor Thorwaldsennél is) a redők elrendezése, megdolgozása is: hajszálvonal — árnyékvonal, devonalak s nem valamely szövet redői. A gép szabatos, de hideg munkáját, nem a melegszívű, lelkes Ferenc zyl, inkább a hű Thorwaldsen-lanílványl juttatja emlékezetünkbe. Valóban: nincs meg benne Ferenczy egyénisége. Az utóbb majd más formában, más téren fog érvényesülni. Ezt a szobrászi adományi köszön le Ferenczy Rómának. Ezl vitte magával haza. Amikor 1842-ben még egyszer körülnézett Itáliában, mór mást keresett futólagos útján : a bronzöntés technikáját. Stílusán e második út már nem változtatott. Már csak Velence, Verona, Parma, Milano érdekelte: a bronzszobrok városai. A márványokkal telerakott Róma ezúttal nem vonzotta. Pedig épp akkor oil találhatta volna egyik honfitársát, Züllichet, aki akkor már két évet loltöll a pápa városában, amelynek 14 éven ál volt lakója. Züllich Rudolf 1839—40 telén érkezeti Rómába, ahol egy ideig egymaga kép-