Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)

Lyka Károly: Magyar művészek Rómában a XIX. század első felében

71 I.Y KA KÁROLY. nak központjává tették Rómát. Hírben s dicsőségben minden korlársukal felülmúllak, s a pápák városának művelt látogatói közül alig mulasztotta el egy is, bogy a többi nevezetesség során e két mester műhelyét meg ne lálogassa. Észak szobrász-fiatalsága sóvárogva pihentette szemét a Dél e két csillagán s ha Rómába vágylak, úgy a Vatikán antik-szobrain kívül e két mester, vagy legalábbis egyikük, Ganova, táplálta rajongó vonzódásukat. S folyt az áramlat Róma felé egész Európából, Magyarországból is. Az első jövevény, aki egyenest Ganova ajtaján kopogtat, Ferenczy István. Nem kevesebb, mint hat ével töllölt az örök városban, ahova 1818-ban érkezeit. Vele egyidőben dolgozóit olt egy szepesi pályatársa, Böhm József Dániel 18*21—22-ben, ez 1825-ben megismételte látogatását, hogy 1829-ben végképp Bécsben telepedjen le. Nem találtuk sehol sem nyomát annak, hogy személyes ismeretségben álltak volna, bár Böhm sokat érintkezett Ferenczy római mesterével, Thorw aldsennel. Böhmnek a nazarénizmushoz való erős vonzódása nem is leszi ezt valószínűvé. Böhm inkább Overbeckkol barátkozott, szíve megtelt a középkor művészelének szeretetével, sőt 1822-ben át is tért a katholikus vallásra, mini oly sok nazarénus. Bizonyára nem Ferenczy volt az, akihez Rómában vonzódott ; egyébként magyarul sem tudóit. Utánuk csak a negyvenes évekből ismerünk újra adatokat Bornál járt magyar szobrászról. 1840-ben költözöll oda Züllich Rudolf akinek Olaszország második hazájává lett. 1845 és 1848 köz! Guttmann Jakab is a pápák városában dolgozik s ez idő tájt Marschalkó is tölt olt némi időt. 1847-ben húsz évre Rómába ül Engel József. Mások részben tanulgatnak Itáliában, mint Fürst Milanóban 1838 körül, vagy pedig rövidebi) tanulmányúton nézik meg Olaszország nevezetességeit, mint Dozsnyay, Alexy, Dunaiszky László. E szobrászok közül Guttmann nagyrészt, Fürs! és Böhm József egészen kiesik a mi művészetünk történetének kereteiből. Hiszen jóformán csak gyermekkorukat töltötték idehaza s az a gyérszámú munka, amelyet Magyarország számára mintázlak, nagyobbrészt szintén idegenben készült. Böhm telivér bécsivé lett, a másik keltő utóbb Parisba, Amerikába szakadt. Nagyobbszabású kész koncepcióval közülük csak egy jöll haza Magyarországba: Ferenczy. Ferenczy Istvánnak Róma megadta azt, amit ő Rómái ól vári : Ganovát és egy szobrászali stílust. Megismerkedhetett Canovával, élvezhette útmutatásait, elismerő szavait, amelyekről érezte, hogy őt, a bécsi lakatoslegényt azzá avatták, amire kifejezetten vágyakozott: művésszé. A kor legnagyobb szobrásza úgy beszéli vele, mint mű vésztársával, Ferenczy mos! már valóban annak is érezte magái s római leveleinek egy részét már így írja alá: «Ferenczy István, a művész.)) Talán merő külsőségnek látszik ez, de több annál, mert döntőn hatolt Ferenczy pályafutására. Ha csak egy széltében gyakorolt szobrászati stílust hozott volna haza Rómából, mindössze egyikévé lett volna azoknak a Pest-Budán dolgozó mestereknek, akik egy-egy hétköznapi feladatol tisztességesen megoldottak a klasszicismus értelmében. Ferenczy azonban mást és többel is jelent ránk nézve attól kezdve, hogy 1824 telén Budán letelepedett. Tevékenysége áttöri azokat a szűk határokat, amelyeket a Dunaiszky-fajtájú szobrászok maguknak állítottak s műveltségünknek számottevő tényezőjévé vált.