Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)
Meller Simon: Id. Peter Vischer Szent Kristóf szobrocskája
és kezével a szent fejetetejét érintette. Hogy helyet adjon neki, Szent Kristóf fejét kissé balra és előre hajtja ; arcát emellett erélyesen jobbra fordítja, mintha valami láthatatlan cél felé tekintene. A fejnek ez a már két irányban elhajlítolt tengely körül való erélyes fordulása rendkívüli erejű formális motívum s a kontraposztikusan felépített testnek hatalmas kontraposzttal való betetőzése. A szentnek a kis Jézussal mitsem törődő tekintete csak látszólag száll a távolba, tulajdonképen önmagába tér vissza, hisz az összehúzott szemöldökök nem a nézés energiáját jelentik, s a hatalmas arcon ünnepélyes elmerültség árnyéka borong. Nem a részlelek külsőségében, hanem a művészi formalátás nagyságában e fej a merseburgi Thilo-epitáfium atyaistenével rokon. A jobb térdről kiinduló átlós ruharedőt már említettük. Az Agtörőncl a nadrág merev keresztredői naturalisztikus részletmegfigyelésként hatnak s a comb izomfeszülésének helyettesítői. Itt azonban a lépés energiáját jelző kemény keresztredő az egész ruharedő-rendszcr tudatos főmotivumává alakul. Éles diagonálisa a felsőtest lágyabb ívelésű redőiben hangzik ki. Szent Kristóf általában a tudatos drapéria-művészet remeke. Testhezálló kabátban és térdig érő szűk nadrágban van ábrázolva, ezekből azonban éppen csak annyi látszik, amennyit a világosság föltétlen megkíván. Föléjük köpenyként egy hosszú lepel van vetve, amely a testet többszörösen körülfogja, elül a mell jobboldalán egy darabja kihúzva, két vége pedig a két vállról szabadon omlik hátra. Az elől kihúzott s lecsüngő rész kedves kis redőhullámaival változatossá teszi a nagy vonalú, szigorú redőrendszert, mely a testformákat simulva követi s azok funkcióját hangsúlyozza. Peter Vischer két évvel korábban, a magdeburgi síremlék apostolain kísérelte meg először, hogy a késői gótika keménytörésű, formákat elrejtő drapériájától függetlenítse magát, s a puhább, simulékonyabb szövetnek megfelelő lágyabb redővetésre tért át. Szent Kristófjában már levonta a redőlágyítás konzekvenciáit s megtalálta a formakifejező drapéria klasszikus megoldását. E szempontból a szobrocska új korszakot kezd mestere művészetében. A drapériának önálló szépsége és zártsága mellett a test formáihoz és funkcióihoz való alkalmazkodása, az alak kompozíciójának a kontraposzt elvén való felépítése, a logikusan keresztülvitt testi funkcióknak a lelki tartalommal való egybevágása mind olyan törekvések, melyek az ez időben érlelődő olasz klasszikus művészetnek is alapvető tendenciái. A Szent Kristóf hatása mégis lényegében más, mint az egykorú olasz alkotásoké ; ezeknek klasszikus szabadsága helyett benne a gótikus kötöttséget, az olasz érettség helyett a küzködés hevét érezzük. Vischer egyéb álló szobrainak elemzése a rejtély nyitjára vezet bennünket. IV. Ottó páncélos alakja römhildi síremlékén, mely a <S0-as évek végén készült, még a késői gótika labilis állásmotivumát mutatja, noha a művész az állás bizonytalanságát az előrelépés látszatával akarja leplezni. (A művésznek a késői gótika lábujjhegyen állásából való kiindulását világosan mutatja a poseni Lukas Gorka sirlemez véselt rajza. ) Peter Vischer azonban, művészetének immanens klasszikus tendenciáitól hajtva, csakhamar komolyan megkísérli, hogy alakjaiban a földönállás statikáját fejezze ki. Apostol- és püspökalakjainál a
