Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)
Meller Simon: Id. Peter Vischer Szent Kristóf szobrocskája
ID. PETER VISCHER SZENT KRISTÓF SZOBROCSKÁJA. megoldás egyszerű ; a bőven omló ruházat eltakarja a lábak funkcióját, és előbb merev, függélyes redők, majd a földön szétterülő ruhaszegélyek a biztos állás látszatát keltik. A magdeburgi síremlék Szent Mauritiusában ismét felmerül a páncélos alak állásproblémája. Vischer a szentet mindkét lábával a íöldre állítja: művészi ösztöne a támasztó s a pihenő lábszár megkülönböztetésére sarkalja, azonban a ponderáció világosságát megsemmisíti azzal hogy az alak mindkét talpát szorosan a talajhoz tapasztja. Hiába csavarja a pihenő lábszárat oldalt s hiába teremt ezzel kontraposztikus ellentétet a test két fele között; az alak állásában a késői gótika szenvelgése érzik s hiányzik belőle a klasszikus állás, a polykleitosi megoldás könnyed természetessége. Ugyanezt a hiányt érezzük szent Kristófjánál, ahol a motívumot az előrelépés akciója s a botra való támaszkodás komplikálja : ha a lépő láb ennyire behajlik, lehetetlen, hogy a hátsó lábszár megtartsa merev vertikálisát s talpával szorosan a talajhoz simuljon. A szemköztnézet enyhíti ugyan a benyomás zavarát — míg a Szent Mauritiusnál a pihenő láb oldalnézete ezt fokozza — azonban teljesen elrejteni nem tudja. Világosan látjuk, hogy a művész a drapéria alatt rejlő test szerkezetével nincs teljesen tisztában. Peter Vischer a mezítelen emberi testet nem tanulmányozta; akt után bizonyára sohasem mintázott vagy rajzolt. Kétségtelenné teszi ezt a poseni Lubranski sirlemez, amelyen két mezítelen alakot alkalmaz díszítésül; a mellkas sematikus ábrázolása félreérthetetlenül mutatja a természetmegfigyelés abszolút hiányát. Vischer a középkori szobrászat egyenes folytatója, mely szobrászat a ruhás alakból indul ki s a testet csak a ruhán keresztül s a ruhával együtt figyeli meg, ellentétben az antik vagy a XV. századi olasz művészettel, mely a mezítelen test tanulmányozásán épül fel. \ ischer bizonyára sohasem járt Itáliában és sohasem látott antik aktszobrot. Az egyetlen német művész, akinek az antikolasz klasszikus tendenciák a vérében voltak, e művészet grammatikáját sohasem kapta kézhez s nem jutott arra a gondolatra, hogy anatómiát tanuljon. Külső befolyásoktól érintetlenül haladt a maga útján, egyedül küzködve problémáival ; így vált a német szobrászat autochton fejlődésének befejezőjévé s az önálló német klasszicizmus egyetlen képviselőjévé. A Szent Mauritius és a Szent Kristóf állásproblémáit, a szabad és a támaszkodó állást, a maga módján később tökéletes megoldásig fejlesztette az innsbrucki Miksa császár síremlék Artúrjában és Theoderikjában. Mikor Vischer a Szent Kristófot öntötte, Dürer már visszatért volt első olasz útjáról s magával hozta az akt-tanulmány újdonságát. Ez magyarázza meg, hogy Vischer művészete folytatás nélkül maradt; az ifjabb nemzedék, köztük Vischer fiai is, az olaszoktól átvett új álláspontra helyezkedett s a nemet klasszicizmus helyett a német renaissancera határozta el magát. Szent Kristóf szobra, klasszikus tendenciáival küzködő gótikus kötöttsége ellenére is, vagy talán épen azért, megkapó hatással van a szemlélőre. Mély átérzettsége, zárt és gazdag vonalkompoziciója, minden részletének páratlan finom kimunkáltsága a mester oeuvrejében elsőrangú helyet jelölnek ki számára. Semmi jel sem mutat arra, hogy valaha egy nagyobb egésznek része lett volna ; Szépművészeti Múzeum évkönyvei. II. 4
