Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

F. Takács Zoltán: Hollósy Simonról

volt. Az inkább kézügyességet mint látást fejlesztő rajzolást Griesmüller Ferenc vezetése alatt gyakorolták. A negyedik gimnázium elvégzése után a kereskedelmi akadémia következett, A két idősebb Hollósy fiút — Istvánt és Simont — Pestre küldték. Brozik Károly és Todorovits József barátjukkal együtt indultak neki az idegennek. Akkor még nem volt vasút Máramarosban. Diákjainknak is kocsin kellett elérni Debreczent. Utazásuk nem folyt simán. Minden akadály nélkül érkeztek Sámsonba. Innen tovább haladva azonban eltévedlek, úgy, hogy estére újra kiindulási pontjukhoz jutottak. Itt kelleti hát tölteniők az éjszakát, — Mivel a sámsoni epizód emléke túlságosan kalandos formában él épen azok közt, kik Hollósyhoz legközelebb állanak, úgy gondolom, legjobb ha ideikiatom azt a néhány sort, melyben a művész maga írta le kívánságomra a regényes túlzás nélkül is érdekes esetet, «A korcsmáros jelentelte kocsisunknak, a híres «Santa Laci»-nak, hogy jó lesz vigyázni, ha maradni akarunk, mert kanászok jönnek a csárdához fáradt jószággal éjjeli pihenőre. Brozik Károly, Pista bátyám és Todorovits József a szobái foglalták le. Én pedig kijelentettem, hogy a szekerén alszom és bevárom a «jószág» megérkezését, Csaknem ezer darab disznó érkezett. Én az akkori idők legdíszesebb kocsis szerszámával, a híres négylovas ostorral segítettem beterelni a jószágot a nagy állás alá. Ezzel aztán megtörtént a bemutatkozás és a legprimitívebb elhelyezkedés után megindult a szóbeszéd. Bort hozattam. A legények kibontották dohányzacskóikat. Tüzet raktunk az állás közepén és egy sikora malac kétségbeesett visítása nyomban fel is hangzott az állás mögötti gazoson. A jó pecsenye és jó bor mellett nótázva, nevetve, pöfékelve vártuk meg a pirkadást ; jobban mondva nem vártunk semmit, csak örültünk az ösmeretségnek. Indulás előtt még nagyokat röhögtünk az «urakon», kik a kert melletti mosakodásnál mondták el, hogy a csárdabeli szoba is tele volt jóázággal.D Azt hiszem nem vétettem történetírói feladatom komolysága ellen azzal, hogy ez anekdotaszerű esetről megemlékeztem. Hollósy Simon temperamuntumát, szélsőségekre hajló egyéniségét és a hamisítatlan életnyilvánulások megfigyelésére irányuló hajlamát kitűnően jellemzi ez a szó legszorosabb értelmében csattanós eset, Pesten azután az első évben együtt laktak a Hollósy fiúk a Dúshegyi Márton-féle nevelőintézetben. (A mai Nemzeti Zenede épületében.) Míg az idősebbik gimnáziumi tanulmányait folytatta, Simon a kereskedelmi tantárgyakkal küzdött, természetes hajlamának ellenére. Nem hiányzott azonban itt sem az alkalom a művészi szárnypróbálgatásokra. Érdemes, neves ember — Klimkovits Ferencz — lett új vezetője a rajzolásban. (Klimkovits akkor állami gimnáziumi rajztanár volt, Iskolája pedig egy