Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)
Meller Simon: Leonardo da Vinci lovasábrázolásai és a Szépművészeti Múzeum bronzlovasa
állapítják meg. A felemeli mellső lábal négy különböző szempontból ábrázolja, a Szépművészeti Múzeum pompás ezüstvessző rajza (23. ábra), melynek egy tanítvány kezére valló másolatai a windsori gyűjtemény őrzi, ahol az eddig mini eredeti szerepelt (24. ábra 1 . E részletrajzok, valamiül a korábban tárgyalt disposition ázlatok segélyével fogalmai alkothatunk magunknak arról, miképen oldotta meg Leonardo a Sforza-szobor végleges alakját ? A Sforza-emlék szorosan egybetartozó vázlat sorozata nem csak a rajzoló technikában mutatja az átmenetet a « Három királyok imádása »-nak tanulmány rajzaitól az ulolsó vacsora vázlataihoz, hanem Leonardo művészi fejlődésében is ugyanezt a helyei foglalja el. Ifjúkori müvei mán, melyekben az új tendentiák csak óvatosan jelentkeznek, a ((Háromkirályok imádásá»-ban indult el Leonardo a klasszikus kompozíció új útján. A cselekvény hordozód egy háromszögben foglalja össze és e háromszög kél oldalán helyezi el a résztvevő szemlélők sorait. A Madonna a középen és a három király laza csoportol alkotnak, sok térrel az alakok között, melyeket körvonalaik menete fűz formai egységbe. Ugyanez a szerkesztési elv jellemezte a «Madonna a sziklabarlangban)) kompozícióját. Az alakok világosan szét vannak Iártva és a fölépítés formai szigora ellenére a tér, mozgás, gazdag tájbáltér a késői quattrocento festészetének hangulatkeltő elemei még teljes hatásukban érvényesülnek. A Sforza-tervek folyamán — különösen az ugró lónak csoportfűzésre alkalmas típusában — a csoportol képző alakoknak mind szorosabb összevonását vesszük észre. A közlük lévő űr a minimumra redukálódik; zárt silhouettebe szorítva, azt teljesen ki kell tölteniök. Ámde az egybeyonásnak is megvannak a halárai; az. alakok csak egymás mellé, de nem egymás elé és mögé kerülnek; a csoport teljesen zári, azonban még mindig a síkban marad. Az d Ulolsó vacsora*) freskója egy lejtéssel tovább megy. Az apostolcsoportok annyira összeszorulnak, hogy egyes alakok már csak egymás (dőlt vagy mögött lelnek helyet. A mélységkülönbözetek nem nagyok, majdnem mindig egy-egy emberszélességen belül maradnak s így a freskó túlnyom*') hosszanti kiterjedésével szemben nem jutnak uralomra. Az. összbenyomás körülbelül az, amit egy magas relief kell bennünk. Azonban a plasztikus csoportképzéshez vezető ül meg volt törve. A probléma megoldásai Leonardo csakhamar Flórencbe való vissza!(''rése után, a Szent Annál harmadmagával ábrázoló kartonjában nyújtotta. A karton elveszett; azonban a Pápán (Esterházy kastély) és Turinban őrzött másolatok és a Louvre-beli festmény teljes fogalmat nyújtanak róla. A geometrikus fölépítés megmaradt, de az alakok egymásmellettisége egy más mögötti seggé alakult. A kor-
