Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

egyet-mást, aminek egész életében hasznát vehette. így figyelmeztette, hogy csak teljesen megszáradt aláfestésen dolgozzék tovább, sohasem nedvesbe, mert különben a kép megreped s a színek megváltoznak. Ezen elemi technikai tudnivalókon kívül szívesen fejtegette előtte elméleti nézeteit is. «A harmóniát most már könnyebben hozza létre Pali, mint eddig», írja Jernyére 1863. június 8-án. A két otthon készült festményről így nyilatkozik : «bárha gyengébbek is, szintoly becsűek, mivel azokat önállólag festé, s örömmel láttam bennük s találtam nyomait oktatásaimnak. Szép emléke lesz a múltnak jövőben, s Pali tudni fogja e csekélységekből is kiismerni volt mesterének némi alapos ismereteit. Társalgás útján igen sok fogalmakat oltottam belé, melyek nézetem szerint dúsan és gyorsan fognak fejlődni.» Ez önérzetes szavakat később, midőn Pali már a müncheni akadémiát járta, szerényebbek váltják fel, főleg, mikor Pali, ígérete ellenére, nem ír neki s nem számol be müncheni tapasztalatairól. «Mert hogy ön engem elfeledett volna, — írja neki Mezey 1864. november 28-án •— azt nem tudnám elhinni. Igaz ugyan, hogy Münchenben átlátta azt könnyen, mily csekély a művészet nálunk, de különösen nálam, vagy talán még tanítási modorom is másoké által meg lőn cáfolva, ez mind s ezeknél több sem, sőt semmi sem lehet elegendő ok arra ; mert tagadhatatlanná vált az, hogy akárkim tanítani, s kétségbe vonhatlan ön iránti rokonszenvem.)) Mezey szerepének fontossága Szinyei életében csakugyan nem technikai s még kevésbbé elméleti tanításában, hanem elsősorban abban a lelki hatásban rejlik, melyet a Szinyei-családért «fanatikusan» rajongó, melegszívű ember a fejlődő fiúra gyakorolt. Szinyei 1861 november elején érkezvén Nagyváradra, tán még karácsony előtt bejutott Mezey atelier-jébe. 1862 áprilisában, alig néhány havi tanulás után írja édesanyjának : «Ha lesz ideje Apácskának, kérem lenne szíves Mezeynek azt a néhány üveg bort elküldeni, mivel ő, amint kivettem, számít is reá, de hiszen meg is érdemli.» Pali a Debrecenben töltött húsvéti szünidő után újult kedvvel fog a festéshez, s kedvtelését Mezey szerető biztatásai csakhamar lelkesedéssé fokozzák. A 16 éves fiúban megérlelődik a vágy, hogy festővé legyen. Első festmény-másolatait egy «képesládá»ban hazaküldte, s a tanév vége felé ismét három olajfestményt küld haza egy ládácskában ; kettőt, melyet Mezeynél festett, s egy harmadikat, «melyet itthon egészen magamban, Mezeynek legcsekélyebb ecsetvonása nélkül festettem». (1862. kelet nélkül.) A képek otthon nagy örömet keltettek ; édesatyja belső megelégedéssel méltányolta «a természet e különös adományát)). Megdicsérte levelében fiát, aki — ép tizenhetedik születésnapján — meghatottan válaszol : «Kedves Atyám! Rendkívül örülök, hogy újabb képeimmel neked oly örömöt szereztem, olvasván igen becses soraidat, melyeknek minden szava a legnagyobb örömöt és megelégedettséget tartalmazza . . .» «Ezen levél annyira meghatotta bensőmet, hogy gondolataimban szüntelen annak szeretetteljes tartalmával foglalkozom. E levél növelte különösen festészeti kedvemet annyira, hogy elválhatlanul maradt azon eszme agyamban, miszerint : festőnek kell lennem s ezért minden törekvésemet és erőmet arra irányzandom, hogy «az ige testté legyen». — Erre most legszebb alkalmam nyilt, mert Mezey úrban feltaláltam azon egyént, ki bennem a hajlamot leginkább képes kifejleszteni s alig hiszem, hogy valahol találnék ily mestert, akinek így szívén feküdnének tanítványai — s