Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

szereplés teljesen bevitte őt a német művészeti irodalomba és köztudatba. 1911-ben Rómában nyeri el a nagy díjat s az Uffizi-képtár elkéri gyűjteménye számára önarcképét ; itthon a király a Szent István rend kiskeresztjével tünteti ki, a téli tárlaton pedig a nagy aranyérmet kapja. 1912-ben Eperjesen, Sáros megye közgyűlésén felavatják mellszobrát ; 1915-ben pedig az ország a háború izgalmai közben is méltóan ünnepli 70-ik születésnapját.

1 A siker jól esik lelkének ; a régi sebek behegedtek ; testi és szellemi teljes frisseségben élvezi öregkora derűjét. A világháború alatt optimista meggyőződéssel hitt győzelmünkben s mire az összeomlás bekövetkezett, az ő hatalmas fizikuma is megtört. 1919-ben betegen megy vissza Jernyére, hol 1920 február 2-án, hajnali 8 4 4 órakor kileheli lelkét.

2 Szinyei Merse Pál négyéves korában szüleivel az oroszok elől menekült és élete 75-ik évében az elszakított Szlovenszkóban halt meg. A szabadságharctól a történeti Magyarország szétdarabolásáig lefolyt 70 esztendőben a magyar történet mennyi ragyogó és mily sok tragikus eseménye játszódott le szemei előtt! Sorsa összefonódott a magyarság sorsával : öntudata együtt ébredt nemzetéével, művészetének ragyogása egybeesett hazája fellendülésével s halála az ország végzetével. XIV. AZ EMBER ÉS A MŰVÉSZ Szinyeit

3 ifjúsága teljében, művészete tavaszi fakadásának idején eleveníti meg szemeink előtt Leibi híres festménye (I. Tábla). A szakállas, nyúlánk fiatalember cilinderben, panyókára vetett felöltőben, cigarettával kezében áll előttünk, a természetes előkelőség és a művészi gondatlanság kedves vegyülékében. Ez az a Szinyei, kit Münchenben mindenki szeretett, kit barátai, valahányszor visszatért, kitörő örömmel fogadtak, s kire végleges eltávozása után is még évekig vártak hiába. Ragaszkodó, hű barát, ki tűzbe ment azért, kit szeretett, és vidám cimbora, aki minden tréfára kapható. Nehézkes szavú és melegszívű, hirtelen felfortyanó és gyorsan szelídülő, világos eszű és gazdag képzeletű, könnyelmű, jószívű, nagy gyermek, ki egyik nap kétségbeesik és másnap ismét rózsaszínben látja a világot. Hazulról két hibáját rójják meg untalan : restségét és könnyelmű gazdálkodását. A restség vádja leginkább a levélírásra vonatkozik. Szinyei csakugyan nem volt szorgalmas levélíró. Nem adatott meg neki sem a szó-, sem az írásbeli kifejezés könnyűsége és folyamatossága ; érthető, hogy nem szeretett levelezni. «Toll nem az én mesterségem» - írta ő maga anyjának. Csak néha, ha egy már kikristályosodott gondolatot epigrammatikus rövidséggel mond ki, lep meg szavai tömör szabatosságával. 1 Gróf Andrássy Gyula beszéde Szinyei 70 éves jubileuma alkalmából a Képzőművészeti Társulat díszülésén, április 15. Művészet XIV. (1915) 193. 1. -— Szinyei Merse Pál jubileuma. U. o. 218. 1. 2 Divald Kornél: A mester halála és temetése. Szinyei-Emlékkönyv, Budapest, é. n. (1922) 128. lap. :l Molnár Géza: Szinyeiről, az emberről. Szinyei-Emlékkönyv, Budapest, é. n. (1922) 115. 1.— Mikszáth Kálmán: Még egyszer Szinyei Merse. Az Újság 1905. jan. 10.