Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

Levéllel adós többnyire olyankor marad, mikor valamely kép festésével van elfoglalva. Tlyenkor annyira belemerül a munkába, hogy pár rövidke sor írását is hétről-hétre halasztja. A munkabeosztás mechanikus pontossága nem volt kenyere, ő egyszerre csak egyfélével tudott foglalkozni. Ez későbbi életéből is sokat megmagyaráz : ha gazdálkodott, csak a gazdaság érdekelte, ha lovat akart belovagolni, akkor minden percét arra fordította, ha építkezett, testestől-lelkestől építész volt -— csoda-e, hogy amikor festett, minden egyébről megfeledkezett? Restséggel vádolták, ha keveset vagy hosszabb ideig egyáltalán nem dolgozott. Ö csak akkor tudott festeni, ha erre az ihlet kényszere hajtotta. A munka mesterségszerű folytonossága vagy a nyugtalan ambíció örök sarkallása idegen volt lelkétől. De ha hangulata megjött, hihetetlen intenzitással dolgozott. Ezzel váltott magának jogot a pihenőkre. Restség és pihenés két különböző dolog. Restség a munka tunya lomhasága ; a befejezett és a megkezdendő munka között a tétlenség a parlagon hagyott föld erőgyűjtése. Szinyei sokkal nagyobb imádója volt az életnek, semhogy a teremtésé mellett a semmittevés édes gyönyörét ki ne élvezte volna. A pénzzel való gazdálkodás mindig nehezére esett. Ha pénze volt, kiadta vagy megosztotta barátaival ; ha nem volt, kölcsönkért tőlük. Müncheni jegyzőkönyveiben az egész művésztársaság a «tartozik-követel» bonyolult labirintusaiban bolyong : Salamon, Benczúr, Liezen-Mayer, Max, Schraudolph, Kurtzbauer, Flüggen, Weber és Makart, mind adósai és hitelezői egyaránt. Eleinte atyja kívánsága szerint pontos jegyzéket vezet kiadásairól és bevételeiről ; azután abbanhagyja, mert úgyis hiába. E mellett sohasem tékozló ; kiadásai és adósságai — eleinte csak szabónál, cipésznél vagy a Lettenbauer pincérénél — meghatóan szerények. Midőn egyszer billiárdon 39 krajcárt veszít, mellé írja : «rettento példaul». Később persze a keretező és a festékkereskedő számlái már tetemesebb összegekre rúgnak. Ifjúkorában kedélye örökké hullámzik ; lelkesedés és csüggedés hirtelen váltakoznak nála. Sokszor kételkedik önmagában és tehetségében s keserű önváddal túlozza vélt hibáit. Hányszor kell atyjának biztatnia, hogy kétségbe ne essék! De könnyen vigasztalódik s vidám nevetése, melyről Münchenben még ma is adomák keringnek, mindig visszatért. Mestereivel és barátaival szemben elfogult, gyakran túlbecsüli őket. Pilotyról a «Majalis» festése közben azt mondja, hogy tőle tanult mindent, amit tud ; Böcklint a század legnagyobb festőjének tiszteli ; Gabriel Max sikerével együtt ujjong. Saját magának ellenben túlszigorú bírálója ; az öndicséret egyébként sem fért volna össze kényes ízlésével. Első akadémiai sikere, a Laokoon-rajz alkalmából «masok itéletére» hivatkozik, hogy «dicsekvés nelkül» megállapítsa haladását ; a «Faun és nimfá»-ról még befejezése előtt megállapítja, hogy nem lett olyan, amilyennek képzelte, sőt a bécsi kiállításon egyenesen «rossz»-nak találja. Az «Anya és gyermeke» geniális találatáról azt mondja, hogy a fődologban - azt hiszi — meglehetősen elérte, amit célul tűzött ki magának, de hogy gyenge oldalai is vannak, melyek a kezdőt elárulják. Természetes szemérmességén kívül szerénységének két mély forrása volt : a tekintély feltétlen tisztelete és az önmagában való kételkedés. Ha mestere elégedetlen vele, meg akarja szakítani pályáját ; egy bántó szó elég arra, hogy a «Hintazok» festését