Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

Önérzetét nagyban növelte, hogy alig másfél éves müncheni tanulása után az akadémia legjobbjai bevették társaságukba. E társaságba tartozott Gabriel Max (1840—1915), egy régi prágai művészcsalád sarja, aki előbb a prágai és bécsi akadémiákon tanult s akit 1863. december 31-én vettek fel a müncheni akadémia növendékei közé, mégpedig mindjárt a Piloty iskolába. Sokat igérő tehetség volt, aki kissé zárkózott, «borstig» természeténél fogva nehezen engedett fel, de ha egyszer felmelegedett, kedélyének érzelmes bensőségével és kedves humorával mindenkit megnyert. Szinyei 1865. decemberében, a jernyei hosszú vakációról visszatérve barátkozott vele össze s ettől kezdve elválhatatlanok lettek. Közéjük tartozott Hans Makart (1840—1884) is, a salzburgi születésű korán érett tehetség, kinek még a fanyar Kaulbach is csodálattal adózott. 1860. július 5-én vették fel az akadémiára, szintén mindjárt a Komponierschuleba s Piloty legjobb tanítványai közé számították. Szinyeihez szintén meleg barátság fűzte. A társaságba járt továbbá Wilhelm Leibi (1844—1900), a hatalmas termetű kölni volt lakatoslegény, kit 1863. november 2-án, tehát fél évvel Szinyei előtt vettek fel az Antikenklasseba s ki már öt hónap múlva, 1864. március 21-én megkapta a Matrikelt. Az Antikensaalban együtt rajzoltak Szinyeivel, ahol Leibi feltűnt szabatos Achilles-rajzával és kitűnő kis aktjaival, s együtt voltak Anschütznél is. Ő és Szinyei voltak a kompánia új tehetségei. A társaság a Lettenbauer-nél, egy landwehrstrassei jó kis sörházban ebédelt naponta. A magyarok közül Benczúr, Liezen-Mayer és Weber, aki csak nemrég, 1865. október 28-án vétetett fel a müncheni akadémiára, a németek közül Claudius von Schraudolph, Josef Flüggen, Eduard Kurzbauer, Josef von Berres, Adolf Eberle stb. jártak oda, továbbá Leibi és szűkebb köre, Johannes Sperl, Theodor Alt, Fritz Schider. Később Gabriel Max öccse : Heinrich Max és még néhányan. Az új társasággal való együttélés, a brannenburgi újévi kirándulás, még a múlt évről visszamaradt apró tartozások kiegyenlítése felborították Szinyei ingatag pénzügyi egyensúlyát. A 60 forintnyi havi pénzből sehogy sem tudott kijönni. Február végén — noha már márciusi «illetőségé»-t is megkapta volt február elején — teljesen pénz nélkül állott, sot adóssága mintegy 100 forintra emelkedett. Szorult helyzetében — nem mervén atyjához fordulni — Ninonnak írt és tőle kért 50 forintot kölcsön. 50 forint akkor nagy pénz volt, a fiatal asszonyka felesleggel nem rendelkezett ; hogy öccsén mégis segítsen, legjobbnak látta nyíltan atyjukhoz fordulni s vele közölni Pali levelét. Atyja kívánsága szerint ugyanakkor írt Palinak és azt tanácsolta neki, hogy forduljon egyenesen atyjához és fedezze fel előtte egész őszinteséggel és nyíltsággal helyzetét. Szinyei szót fogadott. «Miota utolszor írtam neked — írja atyjának — munkáim rendes kerékvágásba mentek s lassacskán csak küzdöm magamat előre, a nehézségeket legyőzvén s a szerencse is meglehetősen szolgál, előmenetelemet gyámolítván. Mert mint már említem, Piloty tanár tanítványaival szoros barátságban lévén, ezeknek elpanaszkodtam, mily nehéz a haladás Anschütz tanár vezetése alatt. Azon ajánlatot tették, hogy kieszközlik, hogy egy stúdium fejet, melyet közülök néhányan festenek jelenleg, velük együtt festhessem iskolájukban a Piloty tanár úr vezetése alatt. Csak a tanár úrtól kellett erre engedelmet kérnem, mit ez igen szívesen, sőt helyesnek találván ezen lépést, megengedett.