Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

De azon megjegyzéssel, hogy még azért iskolájába nem vagyok felvéve, mi igen természetes, — mindamellett oly célzással, mintha felvételem közelebb lenne, mint valaha csak álmodni is mertem volna. így tehát ma megkezdtem festeni roppant kedv vei, hogyisne — s most az egész héten fogom festeni, melynél nagyon sokat tanulhatok.)) «Ez mind jó volna, hanem egy bajból nem tudok kivergődni, t. i. pénzemmel zavarba jöttem könnyelműségem által, mert tavalyról hátramaradt némi adósságaimat, — nem akarván téged megszomorítani — elhallgattam, számolván reá, hogy ezidén visszatértemkor lassanként megfizetem, de ez csak arra vitt, hogy a tartozás megmaradt, csak hitelező változott, mivelhogy egyet kifizethessek, másiknak kellett adósnak maradnom s így nem tudtam kiszabadulni belőle. Hozzájárult még a farsang is, mely alatt kénytelen voltam több kiadást tenni, mint máskor, mivel társaságom megkívánta, s abból ki nem vonhattam magamat, hacsak tőlük el nem válok, mi reámnézve, kiképeztetésemre nézve káros volna, miután azok, kikkel társalgóm, mind kitűnő tanítványok s kiknek társasága reám és jövőmre nézve igen nagy fontosságú.)) (1866. III. 6.) Atyja «a jelenlegi általad annyira feldicsért társaságra vonatkozólag)) azt írja : «En társaidat nem ismerem, tehát se jót, se rosszat felőlük nem mondhatok, de édes fiam, az ő társaságuk elkerülhetetlenné teszi a tehetségeden felüli költekezést, s általuk vonatol be a sokféle mulatságba és szórakozásba, s ennélfogva általuk vonatol el a munkától, — ezt én reád nézve előnyösnek nem láthatom. Ők lehetnek művelt ifjak, kedves társalgók, de a művészet terén alig fognak feltűnő előmenetet tenni.» (1866. III. 12.) Atyja korholó szavaira, kit legjobban fia titkolódzása bántott, megsemmisülten válaszolt. « Javulni akarok s fogok is, — írja — leteszek azon rest természetemről, mert hogy nem voltam oly szorgalmas, mint kellett volna, sőt hogy rest voltam, nem társaimban keresendő az indok, mert azok mind kitűnő, tehetséges és szorgalmas ifjak, valóban dísze az akadémiának, de csak én saját magamban, ki annyira gyönge voltam egészen a körülményeknek engedni és általok vezettetni magamat s nem bírtam elég akaraterővel ez ellen cselekedni s határozottan fellépni. De most legalább már annyira vittem, hogy ezen hibámat elösmerem s most minden erővel ellene dolgozom, s hiszem, nem siker nélkül. Pályámoni törekvésem mindinkább komolyabb színt kezd váltani, s most már legalább tisztában vagyok magammal, mi után kell törekednem s mi tulajdonképpeni célom s annak elérésére az eszközök.» (1866. III. 25.) Apa és fiú felfogása közt itt oly ellentét nyilvánul meg, mely mélyrehatóbb, mintsem első pillanatra látszik. A fiú tisztában van azzal, hogy az a jeles művésztársaság, melyben él, művészi fejlődésére nélkülözhetetlen ; az apa azt hiszi, hogy a vidám társaság fiát csak költekezésre csábítja, adósságokba keveri és elvonja a munkától. Az apa más társaságot óhajt fiának ; már régen írta neki, hogy igyekezzék egy pár tisztességes családdal megismerkedve, művelt női körökben néha megfordulni. «A középosztályokban, a polgárok között sok műveltséget lehet találni, — írta neki — ilyen társalgás, különösen művelt és szellemdús, de amellett erényes nőkkel való gyakoribb érintkezés által lehet csak a finomabb társalgási modort elsajátítani, azon politúrt és ildomosságot elnyerni, mely az életben igen megkívántatik.)) (1864. XII. 8.) «Leveledben azon kívánságot fejezed ki, — válaszolta fia — miszerint szeretnéd, ha néhány 5*