Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

SZINYEI MERSE PÁL ÉLETE ÉS MÜVEI IV. AZ ELSŐ ÉV A MÜNCHENI AKADÉMIÁN AZ ANTIKTEREMLEN 1864 április-—1865 április Szinyei Merse Pált édesatyja és a süketnéma Laci bácsi, aki az ilyen társasalkalmakat szívesen felhasználta utazásra, vitték el Münchenbe. A Bayerischer Hofha szálltak, a város legelőkelőbb régi szállójába. Mint előkelő úr fia érkezett Münchenbe, ajánlólevelekkel ellátva, hozzátartozói gyengéd gondoskodásától kísérve s a kedvező sors gondtalan évek sorát biztosította tehetsége szabad fejlődésének. Volt levele Kaulbachhoz, az akadémia igazgatójához, volt Pilotyhoz, az iskola büszkeségéhez és atyja személyesen beszélt Strähuberrel, aki közvetlen tanára lesz s aki megígérte, hogy már a szemeszter megkezdése előtt, a húsvéti ünnepek alatt meg fogja látogatni, így útja mindenképen egyengetve volt s csupán belső nehézségekkel kell majd megküzdenie. Március 12-én adta be felvételi folyamodványát az akadémiára s kísérői néhány nap múlva otthagyták egyedül új hazájában. Hónaposszobát bérelt magának s megkezdte a diákéletet. Eleinte nagyon elhagyatottnak érezte magát. Noha több pénzt kapott hazulról, mint pályatársai legtöbbje, mindamellett számolnia és gazdálkodnia kellett. Az étkezés új mennyiségéhez és minőségéhez is hozzá kellett törődnie. Hol voltak a jernyei pompás ebédek vagy akárcsak a Mezeyék bőséges, ízletes vidéki magyar kosztja? «Mar kissé a koplalást is megszoktam, — írja haza — annyiban, hogy reggelire egy pohár kávé, délre leves, tehénhús egy kevés burgonyával, estére meg egy adag sült teszik napi táplálékomat, melyen ha kell, ki lehet élni. Különben, akár száraz kenyéren kellene is élni, mégis meg lennék elégedve, mert itt vagyok Münchenben». (1864. III. 27.) Ninon nővére kedvesen bosszantja : «Azt is hittük már, hogy beteg vagy, de hál' Istennek nincs bajod s a koplalás mostanáig még nem ártott ; nem jutnak-e eszedbe a jernyei nagy reggelik, melyek most tán ebédnek is beillenének? Ah, de hagyjuk ezt, minek ingereljem étvagyadat?» (1864. V. 4.) Az akadémián ekkor több magyar művésznövendék tanult ; természetesen ezekkel szövődnek az első kapcsolatok, Benczúr Gyula csak másfél évvel volt idősebb, mint Szinyei, de már 17 éves korában, közvetlenül a kassai reáliskola elvégzése után kiment Münchenbe s így már 3 éve volt az akadémián. Ebből másfél évet töltött az antik teremben, másfél évet a festőosztályon, Anschütz tanárnál s már biztosra vehette, hogy őszre bejut a festőnövendékek Mekkájába, a Piloty-iskolába. Szóval már tapasztalt, öregebb növedék volt, aki útbaigazíthatta a teljesen tájékozatlan kezdőt. Felvidéki kapcsolatok összehozták a két fiút s épp húsvéti szünidő lévén az akadémián, Benczúr bevezette Szinyeit egy társulatba, mely délutánonként 5—7-ig aktot rajzolt. Szinyei mohó buzgalommal fogott hozzá az aktrajzoláshoz, az első lépéshez, mely a valóság megfigyelésének gyönyörűségeihez vezette. Benczúrral nagyon sokat volt együtt ; együtt is laktak egy ideig az ArcostrasseSzépmüvészeli Múzeum Évkö)iyt>ei. VII. *