Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

az aktnak lényeges szerepe Szinyei oeuvre-jében. Noha egész sor s részben kitűnő arcképet festett, nem volt vérbeli arcképfestő. Csupán családját és rokonait festette, inkább emberi, mint művészi indítóokokból. Legnagyobb odaadással festett portréját, a «Lilaruhas nő»-t «modern» képpé alakítja, a szabad természetben ülő nő képévé. Művészetének döntő újsága az, hogy saját élete témáit önállóan, megalkuvás és idegen minták követése nélkül dolgozza fel. Innét ered tárgyainak közvetlensége, rajzának igazsága, színeinek modernsége. Innét az egyéni kifejezés töretlen eredetisége, melyért évtizedes értetlenséggel kellett fizetnie. Művészi jelentőségét müncheni festőtársai kétségtelenül érezték. Gabriel Max az egyetlen magyar festőnek nevezi őt. Hatása társaira félreismerhetetlen. Gabriel Max «Frühlingsmärchen» (1872) és «Die Schwestern» c. képei, Fritz Schider «Im Grünen» és «Am Chinesischen Turm» c. festményei, Liezen-Mayer világos színvázlatai, Nikolaus Gysis és Albert von Keller ekkori munkái meglepetések, melyeket Szinyei hatása magyaráz. Távozása után e festők csakhamar visszaesnek régi modorukba. Reá csupán Böcklin volt hatással. Szinyei átvette tőle a Faun-témát ; tiszta színfokozását eltanulta, használta festékeit, de témáival szemben megőrizte saját egyéni felfogását, nemes muzikalitással hangolta össze a svájci mester színellentéteit és Böcklin patetikus víziói az ő üde természetlátását nem érintették. Csak 1<S73 után, a jernyei elszigeteltségben éledt fel műveiben intenzívebben nagy barátja emléke. Midőn 1894-ben, a hosszú meddőség után az ötvenéves Szinyei újra ecsethez nyúl, festői eljárása lényegesen megváltozik. «Megtört a jég, komolyan hozzáláttam a munkához, — írja önéletrajzában — de ez nem ment úgy, mint régen. Emlékezetből, — recte hasból való festés már éppen nem ment. — Szakítanom kellett régi eljárásommal, s nekiültem vásznammal ki, direkte a természetnek ; csak ez frissíthet fel, csak innen nyerhetek új erőt». Ettől kezdve haláláig szakadatlan sorban festette színes és változatos naturalista tájképeit. A «tájfestő» Szinyei némely tekintetben ellentéte a réginek. Tárgyilagos és éles szemmel nézi a természetet. Képei nem belső vallomások többé, hanem természeti szépségek gondos leírásai. Nem zsong bennük az ifjúi szív-zajlás halk moraja ; a lehiggadt szív csendje ömlik el rajtuk ünnepélyesen. E tájképeket mindenki megértette. A hazai tájak szépségei önként hatottak a közönségre ; igazságuk kézzelfogható volt. Ifjúkori remekei helyett ők hozták meg mesterüknek az általános sikert. Szinyei erkölcsi erejére vall, hogy öregkorában új utakra tért, birkózni kezdett a természettel, és sohasem esett ifjúkora erőtlen ismétlésének hibájába. így lett élete teljessé ; az ősz Szinyei higgadt éleslátásával és erkölcsi ereje töretlenségével. mint ember méltó folytatása a fiatal művésznek, ki naiv zsenialitásával megelőzte korát, aki saját módján megteremtette az impresszionizmus magyar változatát s aki virágzásának rövid négy évében ragyogó szépségű képekkel és képgondolatokkal ajándékozta meg a magyar festészetet. MELLER SIMON