Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

hetére szorul össze. Amit e négy év előtt festett, az iskola volt és előkészület, amit utána alkotott : az tragikus küzdelem a művészi egyedüllét sorvasztó hatása ellen. Mi válhatott volna Szinyeiből, ha teremtő ereje tetőpontján kedvező miliőbe kerül, ha, amint többször eltökélt szándéka volt, Parisban, Münchenben vagy Flórencben telepszik le? A kérdés fájdalmas és hiábavaló. A sors Jernyéhez kötötte és oeuvre-je töredék maradt. De e töredék, melyet 24 éves korától 28 éves koráig alkotott, önmagában zárt egész, egy fiatal genie teljesen újszerű, problémákban gazdag megnyilatkozása. Az ifjú Szinyei mást lát és azt másként látja, mint társai, új témáit új formákban és új színekkel fejezi ki. Minden ecsetvonása egy lírai hangulat kifejezője ; minden műve egy-egy őszinte vallomás. Megleshetjük fantáziája képalkotó folyamatát. Az indulópont rendszerint egy természeti benyomás, mihez azonnal egy emberi élemény kapcsolódik. Az üde zöld gyep s a gyermekeit néző fiatal anya ; a frissen kaszált rét s a szerelmi pihenő ; a hűvös faárnyékok a napfényes pázsiton és a vidám művész-társaság. E kettősség jelenti művészete mélyebb tartalmát : a szabad természet és az emberi élet egybeolvasztását. Szinyei vidéki kastély szülötte ; neki a szoba a telet vagy a kényszert jelentette, a mező s az erdő a nyarat, a szabadságot, az életet. Már gyermekkorában lovagolt és vadászott ; levegőn és napfényben nőtt fel. Az intérieur sohasem érdekelte, azt nem is festette ; 1 az ő tárgya az az élet, melyben növekedett : az úri élet a szabad természetben. Ezt festette nemcsak három fő művében, hanem kisebb képeiben is. Ha a szinyei kastélyt festi, a parkban két elegáns nő sétál ; a «Fürdőházikó» puszta volna a színesruhájú nő s a bájos gyermek nélkül ; a napsütötte dombok alján két lovas vágtat vadul ; a mályvás kertben a «téns úrfi» udvarol a szép mosónőknek ; az árnyas gyümölcsösben a hintázok csoportja mulat s a tutzingi táj a négy sétáló kedvéért ragyog. És ha ifjú feleségét festi szerelmes ecsetjével, a felvidéki táj tavaszi glóriájával övezi.

2 Tanulásának menete öntudatlanul készítette őt elő arra, hogy élet-témájának kettősségét kifejezni tudja. Tájfestőnek született és történeti festőnek készült. A szabad természetet oly jól ismerte, hogy bármikor emlékezetből tudta festeni ; vázlatkönyveiben tájtanulmányt alig találunk, ilyen stúdiumok szükségét nem érezte, hisz emlékezete ihletett könnyűséggel vezette ecsetjét. A figurális festést s a kompozíció rejtett egyensúlyozását ellenben kitartó munkával tanulta és vázlatkönyveit küzködésének megható emlékei töltik meg. Kalligrafikus rajzolókészségig sohasem vitte, de kusza vonalai áhítatos szeretettel fogják körül a formákat.

3 Fáradhatatlan buzgalommal váltogatja alakjai mozdulatát és elhelyezését, míg a végső megoldást meg nem találja. Festményein a fejből festett táj költői könnyűségének s a modell után rajzolt alakok szabatos gondosságának összehangolása jelzi egyik fő törekvését. A meztelen emberi test és az emberi arc csak másodsorban érdekelték festői képzeletét. Az úri élet legszebb tartozéka a választékosan öltözött nő ; tán ezért sincs 1 A «Muterem» nem impresszió, hanem tervezet. - Jellemző, hogy tanulóévei után a múltból vett egyetlen témája, a «Rococo», ugyanezen tárgykörbe tartozik. 3 Melier Simon: Szinyei rajzai. Szinyei-Emlékkönyv, Budapest, é. n. (1922) 84. 1. — Rajzainak reprodukciói főleg: Művészet XI. (1912) 258—259. o. és a Szinyei-Emlékkönyvben.