Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Balogh Jolán: Tanulmányok a Szépművészeti Múzeum szobrászati gyűjteményében

rint Szt. Márk álmát ábrázolja. A velencei csoport főalakja, a hatalmas szárnyú angyal a legközvetlenebb kapcsolatban áll a mienkkel. A fej modellálása, széles, erőteljes formái, a hajviselet csaknem azonosak. Analóg a köpeny elrendezésében az antikizáló tendencia és a redővezetés is. A két darab annyira közel áll egymáshoz, hogy közös mesterre is gondolhatnánk. A budapesti relief azonban fejlettebb, harmonikusabb alkotás, az alak beállítása biztosabb, formaadása nagyvonalúbb és kissé lágyabb 1 is. Feltételezhető azonban, hogy a mester fejlődésének egy későbbi korszakából való. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a mi angyalreliefünk ebből a művészi körből került ki és keletkezésének ideje néhány évvel későbbre esik, mint a velenceié, melyet általában a XIII. század közepére helyeznek. A datálás pontosabbá tételéhez még figyelembe kell vennünk azt a kapcsolatot, mely az angyal fejtípusát az «Arco délie Virtù» későbbi stílusfokot képviselő alakjaihoz fűzi. Sajnos, ez a reliefciklus sincs pontosan datálva, csak annyi valószínű, hogy a dugento harmadik negyedében 2 készülhetett. így a mi reliefünk dátumát sem fejezhetjük ki pontos számokkal, csak fejlődéstörténeti alapon állapíthatjuk meg, hogy keletkezési ideje a «Sogno» és az «Arco délie Virtù» közé esett, tehát körülbelül a dugento derekára. A dugento a velencei szobrászat legérdekesebb korszaka, melyben keleti és nyugati, bizánci és lombard hatások ütköznek meg egymással, míg végül kialakul a helyi plasztikai stílus. E stílusküzdelmet, ha rendkívül szerencsés, kiegyenlített formában is, híven tükrözteti a budapesti relief. Az angyal tipológiailag bizánci hagyományokra megy vissza. Legrégibb előképe velencei földön a Cappella Zen reliefje,

3 mely a késő hellenizmus hatása alatt készült londoni elefántcsontrelief angyalának sematizálása, kötött formákba való merevítése. Ez a relief azután mintaképül szolgált számos velencei angyalreliefnek, melyek közül kettő a S. Marcot díszíti, mégpedig az egyik a külső déli falat (Ongania Tav. 114.), a másik a külső északi falat. (5. ábra). Mindkettő pontosan követi a Cappella Zen-beli prototípus beállítását, haladás csak a részletformákban nyilvánul meg. Sajnos, a tipológiai fejlődés

4 sorát emlékek hiányában nem tudjuk tovább figyelemmel kísérni, így annál szembeszökőbbek lesznek a budapesti relief kimagasló kvalitásai, nagyfokú fejlettsége. A bizánci típusból nem maradt meg más, mint az alak frontális beállítása, a hatalmas szárnyak szimmetrikus kiterítése a háttérfalon, az óriási aureola, mely kitölti a szárnyak közét és a fejtípus egyik alapeleme, a fonott hajkorona a dicskorongon megrajzolódó hagyományos szalagokkal. Az egész típus azonban gyökeres változtatásokon ment át. Reliefünk mestere mindenekelőtt megszüntette a bizantinizáló síkszerűséget és a bizonytalan beállítást, az 1 A «Sogno»-csoport a reprodukción túlzottan lágy, holott az eredetin ennek nyoma sincs. - Toeóca op. cit. p. 798. ;î Gabelentz (op. cit. S. 139.) a XIII. századba helyezi, Wulff (Altchristliche und byzantinische Kunst, I. 1914, S. 183.) pedig a VI. századba. 4 Arra vonatkozólag, bogy a mi angyalunk ehhez a tipológiai sorhoz tartozik, ellenbizonyitékképen meg lehet említeni azt a típust, melyet a ravennai Elisaeus-Pignatta szarkofág {Haáeloff, A.: Die vorromanische Plastik in Halién. Firenze. 1930, Tat. 31.) és a velencei S. Giovanni e Paolo reliefjének (Toeâca P.: Storia dell'arte italiana. Torino 1927, p. 791.) Gábor arkangyalai képviselnek.