Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Balogh Jolán: Tanulmányok a Szépművészeti Múzeum szobrászati gyűjteményében

alaknak megnövelte volumenjét és a pihenő és támasztó láb világos hangsúlyozásával visszaadta statikáját.

1 A kalligrafikus bizánci redővezetést is elhagyta, a ruha és köpeny redőit oekonomikus egyszerűséggel és szinte az V. századi dór ruhás nőalakokra emlékeztető rendszerességgel húzta meg, vonalaikkal mindenütt a testtagok funkcióját éreztetve. Ez a nagy átalakulás kétségkívül az antik szobrászat ihletése alatt ment végbe. A balkaron átvetett köpeny motívuma a klaszszikus művészet formakincséhez tartozik, melyet reliefünk mestere valószínűleg ókeresztény szarkofágok

2 közvetítésével ismert meg. Ugyancsak az antik művészet hatásának kell tulajdonítanunk a ruhával kapcsolatban a test organikusabb felépítését, biztosabb statikáját és nagyobb plaszticitását is. Reliefünkön a bizánci élőké]) antik szellemmel telítve teljesen ilalianizálódott. E folyamatnak további fázisát lehet megfigyelni a fejtípusban, itt azonban már 1 A relief alsó része kiegészítés. Valószínű azonban, hogy a jelenlegi állapot megközelíti az eredetit. Úgyszintén modern kiegészítés az orr és az áll, a száj pedig sérült. 2 V. ö. Goldmann, K.: Die Ravennatischen Sarkophage 1906. — Haóeloff, A.: Die vorromanische Plaslik in Italien. 1930, Taf. 14, 29, 30, 33. — Gyakran előfordul az ókeresztény mozaikokon is (Róma, SS. Cosma e Damiano: Ravenna, S. ApoUinare Nuovo etc.), sőt megtalálhatjuk a S. Marcon is, a Porta di S. Alipio reliefdíszén. — Az antik előzményekre vonatkozólag v. ö. egy istennőszohrot az V. századból (Róma, Pal. dei Conservatori. V. ö. Lehmann Harileben: Zwei Meisterwerke. Die Antike 1929, S. 85.), a mantineai basis egyik múzsáját (Athén, Nemz. Múz.), a sidoni Sirató nők szarkofágja egyik alakját (Konstantinápoly), az ephesosi Ariemision egyik oszloprcliefjét (London, Rrit. Mus.), a halikarnassosi Mausoleum ú. n. Artemisia szobrát (London, Rrit. Mus.), egy lekythos-reliefet (Dresden, Milt, aus den sächsischen Kunstsammlungen. III, 1912, S. 9. Abb. 6.), és több más görög síremléket (Conze: Die attischen Grabrrliefs 1890—1922. Taf. L, CXXV, CXLII, CLXXXVIII, CXCI, CXCVII, CCCCLIL; Möbiuó, H.: Die Ornamente der griechischen Grabstellen. 1929, Taf. 10a, 15a, 18Z».), a Hygieia-reliefet (Szépművészeti Múzeum. Kat. Hehler No. 43.), Ghairestratos rhamnusi Themisét (Athén, Nemz. Múz.), egy római női szobrot (London, Rrit. Mus. V. ö. Hekler A.: Ruhás római női szobrok Augustus és a Glaudiusok korából. Arch. Ért. 1907. 133. 1. I. tábla 4. kép, Hehler A. ; Römische weibliche Gewandstatuen. 1909. S. 133—134, 227. Nr XVI) és az ephesosi Marcus Aurelius endék ogyik alakját (Bécs. Kunstgesch. in Bildern, Winter F.; Das Altertum. 13. Heft, S. 410. Abb. 3.). Szépművészeti Múzeum Evkönyvei. VI. Ongania után 5. ábra. Bizánci-velencei mester: Angyal. Velence, S. Marco.