Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)
Péter András: Pietro és Ambrogio Lorenzetti egy elpusztult freskó-ciklusa
sem a trecento első mestereinek oeuvrejében nem találunk. Valószínű tehát, hogy architektúra szempontjából Ugolino di Prête Ilario, Sano és az ismeretlen Sassettakövető képei közelítették meg leginkább az eredetit, avval a különbséggel azonban, hogy a feltételezett Lorenzetti-kompozíció architektonikus tere nem volt olyan színpadszerűen keskeny, mint ezen ismétléseké. A sienai trecento második felének és a quattrocentónak kismesterei azonban a Lorenzettiek merész térkompozícióját még másolatokban sem tudták megoldani, hanem átalakították a maguk korhoz kötött, kicsinyes és síkdekorációra törekvő ízlése szerint. Az elveszett festmény alakjait, éspedig nemcsak a középső csoportot, hanem a mellékalakokat is véleményünk szerint viszont a San Leonardo-freskó közelíthette meg legjobban. Az alakok elrendezése e kompozícióban a Lorenzettiek szellemének szinte közvetlen hatását mutatja, sőt még a drapériák és egyes fejek megmintázásában is találhatunk kapcsolatot Ambrogio Lorenzetti stílusával. (V. ö. József, a főpap, Mária és Szent Anna alakjait és fejeit a San Leonardo-freskón Ambrogio Jézus bemutatásának alakjaival.) VII. Mária életének itt tárgyalt ábrázolásai mellett, amelyeket a sienai festészet különleges jellege segítségével sikerült több-kevesebb bizonyossággal visszavezetni a Lorenzettiek művészetére, a sienai trecentóban előfordulnak Mária életéből vett további jelenetek is, amelyek ugyancsak tartalmaznak Ambrogio és Pietro stílusára utaló motívumokat. Elsősorban Bartolo di Frédi két képére gondolunk, egy Joachim kiűzetését ábrázoló predella-jelenetre (Siena, Accademia) és a montalcinói oltárnak Mária búcsúját az apostoloktól ábrázoló jelenetére (12. ábra). Az elsőben a keresztboltozatos gótikus templom mutat kapcsolatot Ambrogio Jézus bemutatásának architektúrájával, a második viszont olyan architektúra-elemeket tartalmaz, amelyek Pietro Lorenzetti Karmelita-predelláin (Siena, Accademia) furdulnak elő: az oszlopcsarnokot és az attika-szerű felső árkádsort, Ez utóbbi kompozíciónak Duccio Mária búcsújával való összevetése (a «Maestà» részlete; Siena, Opera del Duomo) világosan megmutatja, hogy Bartolo di Frédi képének megalkotásában új, a trecento első negyedében még ismeretlen stílusteremlő erők játszottak szerepet. A kép új elemei azonban nem képezhetik Bartolo művészi tulajdonát. Ezt az a körülmény bizonyítja, hogy a montalcinói oltár Mária halálát ábrázoló jelenete még dugenteszk formát mutat, ami a mellett szól, hogy Bartolo műveiben általánosan használt képtípusokhoz ragaszkodott. Ennélfogva valószínű, hogy Mária búcsújának kompozíciója sem származhatott tőle, hanem egy olyan jelentékenyebb művésztől, aki 1311 (Duccio Maestájának befejezési éve) és 1388 (a montalcinói oltár keletkezési ideje) között dolgozott. Azonban e kedvezően csoportosítható külső érvek ellenére sem akarjuk azt állítani, hogy Bartolo di Frédi két festménye elpusztult Lorenzetti-alkotások másolata, bár ikonográfiái szempontból is beilleszthetők volnának a Scala-kórház homlokzatának Mária-ciklusába. Azonban a forrásokból csak négy freskó létezéséről tudunk és bármilyen erősen is kapcsolódjanak Bartolo e képei a Lorenzettiek
