Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Péter András: Pietro és Ambrogio Lorenzetti egy elpusztult freskó-ciklusa

művészetéhez formaadás és motívumok szempontjából, egyedül hasonlóság alapján, források és egyéb, ugyancsak másolatoknak tekinthető festmények hiányában nem feltételezhetjük további Lorenzetti-kompozíciók létezését. VIII. A Lorenzttti-fivéreknek e rekonstrukciós munka útján felidézett freskóciklusa ugyanolyan művészi és történeti problémákat tartalmaz, mint amelyeket minden ismeretlen és újonnan felszínre került műalkotás fel szokott vetni. Sajnos, e problémák nagyrészét nem lehet pontosan körülírni, meri a helyreállítás megközelítő biztossága ellenére sem az eredeti alkotásokat ismerhettük meg, hanem csak másolataikat, azt az alakot és formát, amelyben ez alkotások a trecento második félének és a quattrocentónak művészeiben tovább éltek. És bármennyire is közel állottak ez ismétlések az elpusztult eredetiekhez, mégis adósak maradnak a válasszal azokra a kérdésekre, amelyeket őseik művészi problematikájára, kompozíciójára, tér- és emberábrázolására, színeire vonatkozólag fel kellene vetnünk. E nehézségek ellenére is szeretnénk befejezésül rámutatni egy problémára, éspedig arra a kérdésre, hogy milyen lehetett az egyes művészek részvétele a munkában, hogy hogyan oszlott meg a koncepció és kivitelezés a két együttműködő fivér között. Bármennyire megoldhatatlannak látszik is egy ilyen keletkezési kérdés felvetése a másolatok előtt, amit még az a körülmény is megnehezít, hogy Ambrogio és Pietro egyetlen közös műve sem maradi ránk, az ismétlések mégis szolgálnak néhány támponttal a probléma megoldásához. Ezek pedig arra engednek következtetni, hogy a két fivér közül Ambrogiónak lehetett jelentékenyebb szerepe a freskóciklus megteremtésében. Ambrogio Lorenzetti művészi produkciójában az illuzioniszlikus, racionális térképzés problémája uralkodik. A centrálperspektivikus alapon való téróbrázolás kérdése a Jézus bemutatásában (1342) megközelítőleg, az Angyali üdvözletben (1344) teljesen meg van oldva, 1 de a művész e problémát már a valószínűleg 1332-ben keletkezett Szent Miklósképekben, sőt a Ferencrendiek vértanúságát ábrázoló freskóban (1325 körül) is felvetette. Az Ospedale di S. Maria della Scala freskóciklusához időben legközelebb álló Szent Miklós-képek egyike, a szent püspökké választásának jelenete az architektonikus lérábrázolásnak meglepően haladott megoldását mulatja és bár az ortogonálisuk még nem találkoznak — a perspektíva szabályai szerint — egyetlen centrális pontban, mégis a geometriai alapon történő lérkonsfrukció kérdése már ebben a festményben világosan fel van vetve. Pietro oeuvrejében evvel szemben — eltekintve a korai Ilumilitas-oltártól nem találkozunk hasonló problémákkal, miután a Karmelita-oltár 1329-ben keletkezett predellái csupán Ambrogio Szent Lajos freskójának (Siena, S. Francesco) gazdagabb változatai. Pietro Lorenzetti teljesen más irányú művészi törekvéseiről tanúskodik főműve, az assisii San Francesco altemplomának bal kereszthajójában levő passió-ciklus, amelynek sajátkezű alkotásaiban a semleges háttér elé állított 1 V.o. G.J.Kern: Die Anlange der zen tralpcrspekti vischen Konstruktion in d. ital. Malerei des 14. Jahrhunderts. Mitt, des Kunsthist. Instituts in Florenz. II. 1912. 58- Gl.