Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Péter András: Pietro és Ambrogio Lorenzetti egy elpusztult freskó-ciklusa

eredeti változatai, de e jellemző vonások nem elegendők ahhoz, hogy rajtuk keresztül az elveszett eredetit fel is idézhessük, annál kevésbbé, mivel az egyes változások az architektúrák és a mellékalakok fogalmazásában jelentékeny különbségeket mutatnak. Ennek ellenére felhozható néhány érv a mellett, hogy e szabad másolatok eredetije tényleg összefüggésben állott a Lorenzettiek művészetével. E mellett szól elsősorban az a tény, hogy e képcsoport legrégibb darabja, a San Leonardo al Lago-i freskó 1350 körül keletkezett. Erre a festményre a többi változatok véleményünk szerint nem vezethetők vissza, ez ellen szól egyrészt a templom meglehetősen eldugott fekvése, másrészt pedig az a körülmény, hogy éppen ebből a festményből hiányzik a többiekre kivétel nélkül jellemző hármas homlokzattagolás. A San Leonardo-freskó azonban így is szolgál egy terminus ante quemmel, amely a század első felére, tehát a Lorenzetti-fivérek életének és a Scala-képek keletkezési idejének közelébe utal. A Lorenzetti-művészetre utal továbbá az architektúra említett jellegzetes hármas tagolása is, Ambrogio épület ábrázolásainak ez a tipikus motívuma, amely a Ferencrendiek martiriumában, a Szent Miklós-jelenetek püspökválasztási képében (Firenze, Uffizi) és a késői Jézus bemutatásában egyaránt feltalálható. Evvel szemben sem Ambrogio, sem Pietro oeuvrejében nem találunk teljes erejű bizonyító példát a cselekményt vivő főcsoportnak az architektonikus tér tengelyébe való elhelyezésérc. De Ambrogio fent említett művei használhatók analógiák és párhuzamok gyanánt, mivel megmutatják, hogy a festő a kompozíció tengelyébe állított egyes alakot úgy térképző tényező, mint architektonikus tagozás gyanánt használja és értékesíti. A több alakból álló csoportnak a tengelybeállítása hasonló, csak bonyolultabb kompozíciós és térszerkesztési gondolatra mutat és nehezen elképzelhető, hogy a XIV. század első felének sienai festészetében Ambrogio Lorenzetti mellett más valaki is tudott volna felvetni és megoldani ilyen problémákat. Miután a felsorolt kompozíciók között meglehetősen nagy különbségek mutatkoznak, fel kell vetnünk azt a kérdést is, hogy közülük melyik állhatolt legközelebb az általunk Lorenzetli-alkotásnak tartott eredetihez. Sajnos, ezt a problémát még megközelítőleg is igen nehéz megoldani. Inkább csak feltételezhetjük, hogy a londoni Sposalizio főként Ambrogio Jézus bemutatásával, Bartolo di Frédi képe pedig ugyanavval és esetleg az elpusztult Mária bemutatásával állnak az architektonikus megoldás szempontjából kapcsolatban. A San-Leonardói freskón viszont a kazettás dongaboltozat és a hátsó szoba kazettás mennyezete a festő önálló invenciójának látszik, miután hasonló motívumokat sem a Lorenzettiek, 27. ábra. Niccolô di Buonaccorso : Mária eljegyzése. London, National Gallery.