Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Pigler Andor: Giovanni Antonio da Pordenone ismeretlen festményei

GIOVANNI ANTONIO DA PORDENONE ISMERETLEN FESTMÉNYEI A művészettörténeti kutatásnak még nem egészen sikerült tisztázni ama tényezők eredetét, melyek Friaul legnagyobb művészegyéniségének. Giovanni Antonio da Pordenonénak (1483 k.—1539) rendkívül változatos festészetét kialakították.

1 Művészi temperamentumának szokatlan izgatottsága, hatalmas pátosza, a formafantázia grandiozitása és erőszakossága, a nagy és merész akcentusok kedvelése, az életnagyságot meghaladó méretekben ábrázolt testtömegek roppant mozgalmassága: ezek a tökéletesen egyéni sajátságok, melyek őt elsősorban freskófestővé predesztinállak, ezek adják meg természetesen az alapjelleget. Pellegrino da S. Daniele és Giorgione, akiknek műveit, Ridolfi szerint, Pordenone behatóan tanulmányozta, kétségtelenül tartósan hatoltak rá. Nagy vetélytársa, Tiziano, akivel állítólag ellenséges viszonyban állott, szintén megigézte, bár úgy látszik, éppen ő miatta esett működéséből oly kevés idő Velencére. Ezek a komponensek magától értetődő következményei annak a körülménynek, hogy a fiatal művész a lagúnák városába került, s ott mindeneket lenyűgöző géniuszokat falált magával szemben. Korántsem ilyen logikus, sőt helyenként alig magyarázható jelenségek művészetének azok a stíluselemei, melyek nyilvánvalóan távolabbi eredetűek, s maguk között annyira elütnek, hogy csak egy külön utakat járó egyéniség önkénye forraszthatta őket egybe. Néhány korai alkotása határozottan Montagnára és Gima da Goneglianóra emlékeztet; későbbi művein éppily világosan kivehető kapcsolatok jelentkeznek a vele körülbelül egyidős Palma Vecchio, Lorenzo Lotto és Girolamo Romanino művészetével. 1515 után készült alkotásain váratlanul Raffaello és Michelangelo igen erős ösztönadása lép be, az előbbié inkább csak átmenetileg, míg az utóbbiét a művész soha többé nem tudta elfelej1 Irodalom: A. Venturi: Storia dcll'Arte Italiana. IX, 3. Milano 1928, p. 630 ss. a régebbi irodalom összeállításával. Hozzá: Detlev Fr h. von Hudeln: Venezianische Zeichnungen der Hochrenaissance. Berlin 1925. Erich v.. d. Bercken : Malerei der Renaissance in Oberitalien («Handbuch der Kunstwissenschaft») Wildpark

—Potsdam 1927, S. 21s IT., 266. Kurt v. Eichborn : Ein wiedergefundenes Altarwerk Pordenones dJer Cicerone» XXI, 1929, S. 337 ff. Giuáeppe Fiocco : Per Giovanni Antonio da Pordenone. «Strenna Piacontina», 1930, p. 20.