Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2007 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

HÁZ ÉS HAGYOMÁNY - Kemecsi Lajos: Hejcei históriák

boszorkányvádakba torkolló feszültségek leggyakoribb forrása a szomszédsági kapcsolatok hagyományos normáinak megszegése volt. A hejcei gyűjtések a hazai boszorkányhit fontosabb elemeit gyakorlatilag mind feltárták. így a boszorkányok találkozóinak helyéről az alábbi adatok ismeretesek: „Szent György napján gyülekeztek a határba boszorkányok. Ott vót a tanácskozás. Vótak ott sokan megverve, hogy majd bele döglöttek, mer leskelődtek." „Eccer megfogtak egy fiatal embert, a Zsétényit. A boszorkányok összeszedelőzködtek, hogy mennek motoszka estre... Nagyon félt tőlük, hogy megverik." „A boszorkányok éjszaka járnak... Hejcén a híd alatt látták őket táncolni." „A boszorkányok itt-ott megjelennek és táncolnak, például keresztúton Szent Pálkor." A találkozókra is speciális képességeket használva jutottak el a boszorkányok: „Sasra ülnek úgy repülnek." „...fazekasné boszorkány volt. Allatbőrt, békát, stb. főzött fazékban, ezzel megkente magát. A boszorkányok seprőn lovagolnak, hogy hamar jussanak el messzire. Sasra is ülnek és azzal repülnek." Az így készített szinte machbeti vészbanyákat idéző „repülőzsírt" a hóna alá kenve a boszorkány képes volt a repülésre. A speciális tudás eszközei igen változatosak voltak: „Vót itt egy öregasszony. Az állatbőröket, békákat gyűjtött. Az vót a legnagyobb boszorkány. Mikor haldoklott, ott vót az ágy végébe téve. Ezzel gyógyított, rontott." A boszorkánynak tulajdonított rontó tevékenység elsősorban a paraszti gazdaság, az emberi egészség megrontására irányul. A leggyakoribb vád általánosan a boszorkányok ellen a tehén hasznának elvétele volt: „Vót itten egy asszony, aki tudta a tehenet rontani. Édesapám Amerikából visszagyött. Egy délután megellett a tehenőnk. Ez az asszony velünk szembe lakott feljebb. Oszt nem járt nálunk. Édesapám ahogy vacsorázott, valamit gyött kérni az asszony. Édasapám megfordult a széken, mikor mondta, minek gyütt, oszt aszongya neki: Julis néni, négy hónapja, hogy itthon vagyok, oszt sohase vót nálunk. Most megellett a tehenem, azér gyütt? Az asszony úgy szaladt ki, mintha kergették vóna. Boszorkány volt." Érdekes eleme a közlésnek, hogy a világlátott, Amerikát megjárt férfi merte vállalni a nyílt konfliktust a veszélyes boszorkánnyal. Az „amerikások" szerepének vizsgálatát a néphit elemek változásában nem kutatva a szaktudomány, elsősorban mentalitás és gazdálkodási befolyásukat elemezte. Előfordul az adatok között, hogy idegenek ismerik fel a közösség rontó szándékú boszorkány tagját. A szláv hiedelemalakok rendszeréhez is illeszkedik az alábbi adat: „1915-ben Fazekasnénál orosz foglyok dolgoz-