Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2007 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

MŰHELYTITKOK - Bálint János: Kovácsmunkák a népi építészetben

A kovácsok eleinte kemény kétkezi munkával készítették valamennyi terméküket, lemezeket sínvasból (acél rúd = Schin), míg 1770 után Európában fel nem épültek az első hengerművek, ahol már gőzkalapácsot, nyújtó hengereket használtak (Anglia 1728, német hengermű 1773). Magyarországon a legkorábbi ismert kovácsoltvas emlék (templomkapu-vasalat) a 14. századból származik, ami legalább 100 éves késést jelent a nyugati országokhoz képest. A művészetek közé sorolt vasművesség a 18. században éli virágkorát, de az ipari forradalom hatására egyszerű iparos mesterséggé válik. A tűzikovács ipar fejlődésében, szakosodási folyamatában már a 15. századtól kezdődően csaknem 70 új szakma vált életképessé a szakiparban, mint az ősi patkoló-kovács, kard-kovács, puskaműves-kovács, tűkovács, szegkovács, szerszám-kovács, dróthúzókovács, lánckovács, üstkovács, díszmú-kovács és később a bádogos, lakatos, lemezlakatos stb. A kovácsoláshoz szükséges nyersanyagot, a különböző méretű sínvasakat közvetlenül a hámorokból, vagy az adott terület nagykereskedői telephelyeiről, esetleg vásárokon lehetett beszerezni. A kézműves ipar aranykorában vásárokra, vagy éppen a falvakba szekerezték messze földre termékeiket a mesterek. A 19. század második felétől már katalógusokból lehetett kiválasztani a gyári termékeket, és a modern közlekedés megoldotta a „házhoz" szállítást is. A kovácsmunkák formavilága nagyon változatos, sokrétű. Az anyag jellegénél fogva a hajlított, gömbölyített formák dominálnak, ugyanis a hegyes, éles sarkok sérüléseket okozhatnak. Ettől az elvtől csak akkor tértek el, ha a sérülés okozása volt a cél (fegyverek, kerítések, betörés elleni védelem stb.). Tűkovácsok