Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

MESTERSÉGÜNK CÍMERE - Kemecsi Lajos: A kocsi kocsi

A 17. század végén, a török pusztítás után újratelepült község lakói nem folytatták az addigi intenzitással korábbi tevékenységüket. S bár az útvonal jelentősége évszázadokon keresztül változatlan maradt, a vasutak kiépülésével a hagyományos szekeresség teljesen felszámolódott. A kocsinak Koccsal való kapcsolatáról a helyi néphagyomány ma már semmit sem tud. A magyar szekér- és kocsigyártás középkori virágzását igazolja a teherhordás eszközeinek, jármüveinek a fejlettsége is. Már 1255-ben szerepel a budai vámtarifában a mázsaszekér, a négy ló által vont társzekér, s mint ilyen a távolsági fuvarozás és kereskedelem járműve. A csille a keskeny erdőjáró szekér elnevezése volt, amely elsősorban faszállításra szolgált. Kétrúdú jármű volt az ajonca, vagy ajoncaszekér. Nehéz, vasalt járművek voltak a sószállító, a vasipar termékeit vagy a boroshordókat szállító szekerek. A kocsigyártók által készített termékek struktúrájának változását és a táji jellegzetességek feltárását is megkönnyítik a levéltári források. Az árszabásokban szereplő készítmények elnevezései, készítési technikájuk, esetleg nyersanyaguk említése valószínűvé teszi, hogy a készítő mesterek és a céhek is részt vettek a limitációk megszövegezésében. A kerékgyártók termékeinek listái tartalmazzák a 19. század elején széles körben használatos járműtípusokat (lektika, oldalas szekér, kisebb szekér, fedeles kocsi, parasztkocsi, tséza, fedeles deszkás oldalú társzekér, hintó, postakocsi, közönséges fakó szekér, szánkó). Az árszabás tételei között kétkerekű járművekre is találunk utalást, ilyen a lektika és a tséza; az igazán gazdag választék azonban a négykerekű járművekből található. A kocsi és a szekér közötti általános különbség - ló, illetve ökör vontatta jármű - az árszabásban felsorolt alkatrészek között is különbséget jelent. S bár az ára azonos egy szekér-, illetve egy kocsi „lőts"-nek vagy nyújtónak, egyes alkatrészek egyedül a ló vontatta jármű tartozékaként szerepelnek (például hámfa, ferhéc). A limitációban egymás után felsorolt kocsi- és szekéralkatrészek lényegében megegyeznek a járműkészítés munkafolyamatának a későbbi bognármesterek által alkalmazott felosztásával. A 18-19. században az országba érkező, német nyelvterületről származó bognárok és kovácsok a meglevő magyar szekereket sok apró alkatrésszel gyarapították, s a német mesterségszavakat terjesztették el a termékeiket használó nép között (például ástok, eugpánt, féder, ráf, súber).