Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

EZ TÖRTÉNT - Kustánné Hegyi Füstös Ilona: Alkotónap - „Hosszi furugla"

pójába burkolózva hívta föl magára a figyelmet különös viselkedésével, majd a sárkánnyal vívott harcairól „képmutogatás" formájában adott hírt. Úgy látszik, nem sikerült a kedvébe járnunk, hiszen - bár jégesőt és forgószelet nem -, de csontig hatoló sűrű esőt egész napra juttatott nekünk. A garabonciás alakjáról 1934-ben így vélekedtek: „Miért járt a régi időkben garabonciás, és miért nem jár most?... Mer az inzsellérök fölárkútották a határokat, oszt nincs víz. Ha nincs víz, sárkány sincs. Akkor meg mi a nyavalyakórságot keres errefelé a garabonciás?" - víz az volt bőven, égi áldás formájában, így e fura alaknak is akadt elég dolga a sárkányokkal. A szennai ravatalnál a kísértet nagyasszony képében rémisztgette a betoppanókat, ezt hangos sikítások adták hírül, majd a hazajáró jótét lélek történetét hallgatva mindenki megnyugodott. Jártunkban-keltünkben összeakadhatunk különös tündérekkel, akik közül az egyik még Szulejmán szultán Szigetvárhoz közeli udvarában is megfordult, így tudomást szerzett arról a titkos vezetékről is, melyen bort vezettetett a basa a várba. Az ördög hol betyár alakjában jelent meg, hol táltos paripán. A vajákos, „hasznos kezű" asszony kiokosította a keresztúton áthaladókat, hogyan védhetik meg magukat a boszorkányok rontásával szemben. A Zengő legendáját egy szomorú pár adta hírül, akiknek gyermekét elnyelte a hegy. A díjátadás előtt Nyitrai Mariann és Juhász Zoltán műsora lelki szemeink elé varázsolta Sobri Jóskát és társait, amint a „Zöld érdéiben táncolnak" . A sokat emlegetett hosszú furulya édes-bús hangjában is gyönyörködhettünk, miközben a Dél-Dunántúl legendás alakjainak históriái valóságos emberi sorsokat körvonalaztak. A másik jellegzetes dél-dunántúli hangszer a kecskeduda, melynek muzsikájára a táncház résztvevői megtanulhatták a tipikus dunántúli lánctánc, a „dudálás" lépéseit is a Téka együttes muzsikájára. Megtudtuk, hogy „Két dudás egy csárdában..." igenis megférhet; ezt bebizonyította Lányi György és Bese Botond „dudapárbaja". Akiknek szívügyük a kézügyesség, azok gubaccsal festett köténykét, sálat, fűbabát, bürökdudát, gyapjúbárányt, furuglás pásztorbábot készíthettek. Megtanulhatták a sárközi hímzés alapöltéseit, háromlábú kisszékmakettet faraghattak. Aki megelégelte mostani frizuráját, az valame-