Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

MESTERSÉGÜNK CÍMERE - Kemecsi Lajos: A kocsigyártás

személyszállítást és az igényesebb áruszállítást egyaránt lehetővé tevő járművek a piacozó gazdagabb parasztok körében az 1950-es évekig nagy keresletnek örvendtek. Noha e járművek előképei, előzményei nemesi, uradalmi körökben lelhetők fel, bennük évszázados hagyományok összegződtek, de sajátosan érvényesültek a paraszti igények, táji követelmények is. A járművek készítésénél a famunkát sok esetben végezte falusi parasztember. A változatos természeti adottságok befolyásolták a parasztfaragók tevékenységét. Elsősorban a lombos erdők övezetében, a fában gazdagabb, hegyvidéki településeken működtek. A fában szegényebb vidékeken ritkábban fordult elő, hogy egy-egy gazda maga faragja ki szekerének alkatrészeit. A 19. század közepéig gyakran szerepel a levéltári forrásokban a vasalatlan, teljesen bognármunkaként készülő jármű, a fakószekér. Egyes alkatrészeit fűz- mogyoró- vagy nyírfaágakból font gúzzsal erősítették össze. Emlékét a fatengelyes járművek őrizték meg egészen a 20. század közepéig. A kocsi elkészítéséhez a kovács- és a bognármesterek összehangolt munkája szükséges. Egy új kocsi nem szerepelt a mindennapos feladatok között. Rendszerint egy-egy fiatal gazda önállósodásánál került sor teljes gazdasági felszerelése egyik fontos elemének, a kocsinak vagy a szekérnek az elkészítésére. Alkalmanként a módosabb gazdák a rendszerint használt hétköznapi járművek mellé ún. „kiskocsit, könnyű kocsit, piacos kocsit, búcsús kocsit stb." készítettek. Ezek a járművek díszesebb, igényesebb kidolgozásukkal módot adtak - elsősorban a kovácsmester számára - készítői szaktudásának bemutatására. A bognárok rendszerint a kovácsokkal együttműködA kerékagy fúrása (Tarján, 1991) (TIMAFFY László felvétele)