T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2005 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

A Dél-Dunántúl nagy kiterjedésű, változatos domborzatú mezotáj. Szélesebb értelemben véve a Balatontól délre fekvő, a Duna és a Dráva által határolt országrészt öleli föl: a Dunántúli-dombságot, a vele összefüggő dunai Alföld délnyugati oldalát, a drávai síkságot és az alsó Mura mentét. Közigazgatásilag Tolna, Baranya és Somogy megye osztozik rajta, ide számítjuk továbbá Zala megye déli övezetét is. A lakosság zöme magyar, mely az Árpád-korban ülte meg a tájat, de élnek itt szétszórtan különböző délszláv népek, és a 18. században betelepült németek utódai, főleg a baranyai-tolnai ún. Schwäbische Türkei területén. A vidék lakói között találunk bukovinai székelyeket és felföldi magyarokat, akik 1945-46-ban költöztek a kilakoltatott németek helyére. A vallási hovatartozás szempontjából a római katolikus és a református felekezet dominál. - Az utóbbiak az elmúlt másfélszáz évben, úgy tűnik, erősebben ragaszkodtak a hagyományokhoz, ebből következett, hogy a múzeumi tájegységben a református családoktól származó házak túlsúlyba kerültek. 2. kép. A drávacsehi lakóház falon futtatott szőlővel az épület bontása előtt (DEIM Péter felvétele).