T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2003 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
Balassa M. Iván: Tusnád, 2003
Tusnád, 2003 All. Biennális Építettörökség-védelmi Nemzetközi Konferencia 2003. március 23-29. között került megrendezésre. A központi téma ez alkalommal a Történeti épületek felújításának kompatibilitás-kérdései volt. Ez a „Tusnád" volt az első „biennale", és feltételezhetően a kétéves tanácskozásra való áttérés eredménye is a viszonylag kevesebb résztvevő. Pedig immáron rendszerré vált, hogy előkötet jelent meg, a vaskos 224 oldalas műben már a helyszínen olvasni lehetett azok előadását, akik kellően szorgalmasak voltak, és ezeket előre megküldték a szervezőknek [Makkay Dorottya szerk. Tusnád 2003. Historie Building Conservation Compatibility Issues. Történeti épületek felújításának kompatibilitás-kérdései. Editura Utilitas, Publisher, Könyvkiadó. Cluj-N., Kolozsvár 2003.]. Csak mellékesen - sajnos azonban kevesen éltek az ezzel járó lehetősséggel, hogy szóban csak előadásuk tömör összefoglalását adják elő és ezzel időt takarítsanak meg, így azután most is késő éjszakába nyúltak a szekcióés plenáris ülések. A kötet megjelenése a beszámolót felmenti az előadások akárcsak felsorolásától, még inkább kivonatos ismertetésétől és a kevésbé szorgalmas előVerespatak, 2003. tavasza (BALASSA M. Iván felvétele)