T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2002 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)
Patkó Györgyi: Amikor a hír rólunk szól
A válaszok alapján a rendezvényre érkező látogatók 41%-a valamilyen médiumból értesül a programról, ez mutatja, hogy milyen erős hatása van a propagandának. Legtöbb média-megjelenést a sajtóban sikerült elérnünk (200), amit a látogatói visszajelzések is megerősítenek. A számokból ugyanakkor az is kiolvasható, hogy a tv hatása jóval túlhaladja a sajtó és rádió hatását. 2002-ben legerősebb propagandája a Pünkösdnek volt (57 sajtó-, tv-, rádió-megjelenés), ezt követte a Borünnep (51) és a Húsvét (38). Ezeket a számokat visszaigazolta a kutatás is, hiszen Pünkösdkor volt a legnagyobb a médiából értesülök aránya (50%), ezt követte a Borünnep (43%) és a Húsvét (33%). A kérdőívben kértük a látogatókat, hogy nevezzék meg, hol találkoztak programajánlónkkal. Ezt nem minden látogatónk tette meg, ezért a konkrét médiákra vonatkozó említések inkább csak tájékoztató jellegűek, mégis néhány következtetés levonható belőlük. Egy-két médium esetében meglepően alacsony vagy magas említésszámot kaptunk. A Duna TV-ben például nagyon sokszor szerepeltünk, ehhez képest igen kevesen említették. A rádiók közül a Petőfi Rádió említése volt na-gyon alacsony ahhoz képest, hogy milyen sokszor voltunk benne. A kereskedelmi rádiók említése viszont az alacsony megjelenéshez képest jelentős, ami a nagyobb hallgatottsággal magyarázható. A sajtó esetében a Praktika és a Nők Lapja a relatíve alacsony megjelenési arányaihoz képest magas említésszámot eredményezett. Ez megerősíti azt a feltevésünket, hogy elsősorban a nők alakítják a családi programokat, és érdemes ezekben a lapokban a jövőben hirdetni is. A média-megjelenések mellett a többi propagandatevékenységünk hatását is mértük az elmúlt évben. A rendezvények népszerűsítéséhez készítettünk plakátokat is, melyeket eleinte csak a munkatársak bevonásával terjesztettünk. A Borünnep óta minden rendezvény előtt 100 plakát került ki Szentendrén, aminek hatása már a Borünnepen érezhető volt. Ekkor a látogatók 14%-a említette a plakátot, az átlagos 5%-hoz képest. Az év során több, mint 100 000 szórólapban és programfüzetben népszerűsítettük programjainkat. A látogatók 13%-a említi a szórólapot, de az idő előrehaladtával folyamatosan nő ennek az eszköznek a hatása (Húsvétkor a látogatók 2%-a említi, Borünnepen már 22%-uk).