T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2002 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

Sabján Tibor: Sohajda Mátyás fésűsműhelye

műhelyét az 1970-es években épülő vasúti felüljáró miatt kisajátították, ekkor a Bujdosó utcában vett egy házat, amelynek szűkös melléképületében szerelte fel műhelyét. Egészségi állapota azonban már nem tette lehetővé, hogy itt is dolgozzon, ezért a műhely nem épülhetett ki teljesen. Sohajda Mátyás halála után örököse, Sárkány Magdolna - a Déri Múzeum közvetítésével - a műhely felszerelését felajánlotta a Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak, melyet 2002-ben kompletten megvásároltunk. A műhely az alföldi tájegységünk mezővárosi mesterségeket bemutató részében kerül majd felállításra, Sohajda Mátyás standja egy szakmai de nem a Bujdosó utcában talált hiányos kiállításon állapotában, hanem a Wesselényi utcai virágzó korszakában. Ehhez rajzok, viszszaemlékezések és egy archív fotó is rendelkezésünkre áll. Természetesen a Bujdosó utcai állapotot is részletesen dokumentáltuk, a berendezésről alapos fotódokumentáció és rajzi felmérés készült, a Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatóinak segítségével pedig a családtörténetet és a mesterség fogásait is felgyújtottuk. A hagyományos fésűsmesterség és a debreceni fésűsök kézműves tevékenységét több leírásból is ismerjük (Kubinyi Lajos: A házi-ipar könyve. Budapest 1877.; Bartha Károly: A debreceni fésűsmesterség. Debrecen 1929.). Ezekhez viszonyítva Sohajda Mátyás már iparszerűen művelte a mesterséget, a szaru megmunkálását villanymotorral hajtott gépekkel végezte. Műhelyében egy nagyobb teljesítményű villanymotor volt, amely a mennyezetre szerelt transzmisszión keresztül szíjhajtással működtette a technológiai fogások szerint elkülönített gépeket. A fésűsök a marha szarvát a helyi vágóhídról szerezték be. A feldolgozás első művelete volt, hogy a likacsos csontos részről leválasztották a szarut. Ezt üstben történő főzés-