T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: Bakony, Balaton-felvidék tájegység (TÉKA 2000 1., Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2000)

H. Csukás Györgyi: A Bakony, Balaton-felvidék tájegysége

lása mellett, addig a jobbágyként, zsellérként, cselédként, pásztorként, iparosként betelepültek a katolikusok számát gyarapították. A gabonatermelés és állattartás korlátozott lehetőségei, és különösen a Balaton-felvidéki falvak szűk határai gátat szabtak a települések növekedésének, fejlődésének. A fejletlen közlekedési, kereskedelmi viszonyok közt még a bor értékesítése sem biztosított elegendő jövedelmet ennek ellensúlyozására. Sok falu már a 18. század végére elérte eltartóképessége határát, népességszáma stagnált. A 19. század végi filoxéravész pedig létfenntartása alapjaitól fosztotta meg a lakosságot. Nem véletlen tehát, hogy igen erős kivándorlás indult meg Amerikába. A Balaton-parti idegenforgalom, illetve helyenként az ipar, a bányászat fellendülése századunkban néhol látványos növekedést eredményezett, a falvak zömét azonban napjainkig a mozdulatlanság, elnéptelenedés jellemzi. Jó néhány település nyaralófaluvá vált sok „bebíróval" és kevés állandó lakossal. A középkori teleksoros falvak sok esetben konzerválódtak, illetve újra képződtek. Máig felismerhető a megnövekedett kiterjedésű, több utcával bővült falvakban a korábbi, egyetlen utcát magába foglaló falumag. A települések egy jelentős része halmazos szerkezetet mutat, a közös udvarok sokféle változatával. A szeszélyesen kanyargó, patakvölgyet követő utak, a változatos domborzat, a szűk belsőség eleve a halmazosodás irányába hatottak, amint azt számos Balaton-felvidéki falu példája bizonyítja. A kisnemesi falvaknál a bélieteknek az örökösök közt való állandó felosztása, kuriális zsellérek betelepítése eredményezte a közös udvarok különféle változatainak kialakulását. A közös udvarok jobbágyfalvak esetében is létrejöttek, amennyiben a belterület növelésére, új utcák nyitására, zsellértelkek kijelölésére nem nyílt mód. Külön kell megemlíteni a mérnökileg kimért telkeken létesült, sokkal szabályosabb településképet mutató telepesfalvakat. Köztük is jellegzetesek a német falvak a portákat hátul lezáró, keresztben álló pajták sorával, szemben a magyar falvakra jellemző, soros telekbeépítéssel. Itt is előfordulnak kettős udvarok, néhol az egész falura jellemző, egységes, feltehetően tervezett formában. A szűk belsőségű, halmazos szerkezetű települések szabálytalan, kisméretű udvarain többnyire a lehetőségek szabták meg a porta építményeinek rendjét. Ezeken az udvarokon feltűnő a gazdasági épületek kis száma és mérete. Mindez azt is jelzi, hogy a Balaton-felvidék gazdálkodás-