Bíró Friderika, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 1998 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

tunk meghitt otthonába: szinte ott ül íróasztalánál, rajzol. Körülveszik családtagjai, barátai. A falakon függő képeken ők láthatók. A kiállítás következő részében egy múlt század végi göcseji parasztház szobájának, konyhájának, kamrájának rekonstruált részleteit láthatjuk olyan bútorokkal berendezve, amelyek az eltűnt hagyományos paraszti világot képviselik. Távolabb - egy zalai falurészt ábrázoló hatalmas fénykép előtt - hegyre menő házaspár korabeli ruhába öltöztetett bábui állnak, éppen úgy, ahogy ezt Gönczi is látta egykor. Gönczi Ferenc azonban már a paraszti életforma átalakulásának első jeleit is látta, és felismerte idejekorán, hogy az egységes századfordulói, és századunk első évtizedeiben még meglévő göcseji népi kultúrát a későbbi években már senkinek nem lesz módjában úgy bemutatni, ahogy azt ő még megtehette. Erről így vallott: „Engem az a tudat lelkesít, hogy a magyarság egyik néprajzi szempontból legérdekesebb népe hagyományainak örökbecsű, kincseit fogom megmenteni. .. Ha ez a tudat nem lelkesítene, nem áldoztam volna e tanulmányomra úgyszólván minden időmet, nem költekeztem volna rá sajátomból... Tudtam és tudom, hogy ha én e vidék néprajzi anyagát össze nem gyűjtöm, az örökre el fog veszni, mert ily fárasztó munkára nem fog vállalkozni senki. " Gönczi könyveiben, cikkeiben a táj, a nép hagyományos anyagi és szellemi kultúrájának átfogó képét örökítette meg, épp a nagy váltás előtti pillanatban, a századfordulón. Abban az időben tehát, amikor a polgári fejlődés itt is elindította a paraszti életforma átalakulását. Mielőtt azonban megtekintik a Gönczi Ferenc életét és munkásságát bemutató kiállítást, engedjék meg, hogy felolvassak egy-két idézetet abból a beszédből, ami a temetésén hangzott el, hiszen ezek a szép szavak nemcsak nekünk, néprajzosoknak mondanak sokat, hanem azoknak is, akik érdeklődnek múltunk iránt, szívesen hallanak a régi, kiváló emberekről. „ Gönczi Ferenc több volt, mint etnográfus... Népéért és nemzetéért aggódó magányos próféta volt, akinek a vállain ott feszült egy szent ügy szolgálatának palástja... aki hosszú esztendőkön keresztül zarándokolt népe között, hogy hírül hozza, ha már fönt elveszett is a magyarban a magyar, lent a mélyben, az avarban élnek még a százados ízek... Ha már halotti ruhában is jár ez a nép - ahogyan utolsó zarándokútjárói hazatérve mondotta -, „leg-