Bíró Friderika, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 1998 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

A technológiáról Az anyaggyűjtés lezárásának időpontjában szereztünk tudomást arról, hogy Izsákon, a Szabadság tér 10. sz. alatt Máté Ernő bérlőként olyan sütödét üzemeltet, amelynek berendezése többségében a 20. század tízeshúszas éveiből származik. Édesapja 1923-1927 között dolgozott benne, majd 1942-től ő maga is itt tanult, s azóta folyamatosan működtette. A pékséget eredeti tulajdonosa, Izsák Sándor az 1910-es évektől üzemeltette. Halála után Máté Ernő édesapja, az 1930-as években pedig egy Kelló József nevű pék bérelte az özvegytől. így tehát elmondható, hogy az épületben a 20. század eleje óta 1998 tavaszáig folyamatosan sütöttek kenyeret. A pékség kemencéjét az eredetileg L alakú lakóház udvari szárnyában az 1910-es években építették. Az egy sütőterű, ún. magyar kemence az Alföldön ismert pékségek jellegzetes és korai típusát képviseli. A használata során csak az állagmegóváshoz szükséges, 20-30 évenként esedékes nagyjavításokat, illetve a kemence fenekének tufalapokkal való borítását végezték el. A kenyérsütés technológiája napjainkban is ugyanaz volt, mint az 1920-30-as években, egyetlen változás kivételével: Máté Ernő 1972-ben vásárolt egy elektromos, a 20. század elején készült, Eberhardt típusú dagasztógépet, amelyhez eredetileg két, cserélhető dagasztócsésze tartozott. Ezek közül azonban a műhely kis mérete miatt csak az egyiket vette használatba. Az alföldi falusi pékségek többségét egyébként az 1940-50-es években alakították ki, abban az időszakban, amikor a házi kenyérsütés Alföld-szerte kezdett háttérbe szorulni, majd az ún. „stersütés" rövid epizódja után az 1970-es évek közepére meg is szűnt. Az izsáki műhely és az épület tulajdonosa mielőbb le akarta bontatni a teljes építményt. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal azonban a pékműhely épületrészét, valamint berendezési tárgyait ideiglenes védettség alá helyezte. Ezáltal patthelyzet alakult ki az épületet bontani szándékozó tulajdonos, és a korábbi szóbeli hozzájárulásától elálló bérlő között. A helyzet megoldását jelenthette, ha Máté Ernőtől a műhely berendezését megvásárolja a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, s ez által a műemléki védettség átkerül a múzeumba, biztosítva a megőrzést. A védett technológiák ilyen módon történő bemutatására korábbi példák is vannak: a Kisalföld