Bíró Friderika szerk.: TÉKA 1997 1-2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)

gítőkész ember. Létének, egyéniségének meghatározó tartópillére volt a felsőrajkiság, a zalaiság, a dunántúliság és a magyarság bővülő köreinek történeti tudata, az ezekkel kapcsolatos hatalmas ismeretanyaga, és az a hit, hogy ezek az elkövetkező generációk számára megtartó és éltető erővé válnak. Nem, vagy nehezen tűrte a magyartalan, a nemzetietlen megnyilvánulásokat. Hangot adott ellenvéleményének, javító-helyreigazító szándékának. Akkor is, ha az nyelvi-stiláris pongyolaságot jelentett, akár történeti tudatlanságból fakadt, netán az aktuális hatalom jogán szóló ferdítés volt. Számára a szülőföld, a család kisnemesi és nagygazda öntudata, a régi és távoli olasz ősök emlékképe belső motiváló erők voltak. Ugyanakkor életének nagy és nagyon takart bánata, hogy neki nem lett utóda. Rassy Tibor középiskoláit Nagykanizsán és Zalaegerszegen végezte római katolikus környezetben. A család némi ellenkezésével, később támogatásával Budapesten végezte el a színiakadémiát. A háborús körülmények miatt ez az időszak egy szemeszterrel kevesebb lett, de jelentette az is, hogy katonaként részt kellett venni a „frontszínház" ukrajnai és lengyelországi munkájában. Színésztársaival együtt (Horváth Lajos, Szatmári István és társai) harctéri körülmények közé telepítették a magyar verset és prózát, a kabarét és operettet. 1946—1947-ben magánszínházak tagja, így a pécsi Kálvária téri Erdélyi Miksa társulatának bonvivánja. 1948-1949-ben a Fővárosi Operett Színház megbecsült művésze. Politikai ambíciói a Paraszt- és Kisgazda Párthoz vezették, ahol az ifjúsági szervezet országos tanácsának is tagja volt. Tevékenységéért a hatalom recski kőbányájába került „javító-nevelő'* munkára, s csak jó fizikai állapotának köszönhette megmaradását. Ebben az időszakban egri pap/tanár nagybátyjának lelki segítségéről emlékezett többször, mint megtartó erőről. Rehabilitálták, de csak vidéki színházakban játszhatott. Az alkalmi fellépések mellett állomáshelyei (1952—1959) volt: Eger, Békéscsaba és Kaposvár, több társával együtt (Bánhidi László, Raksányi Gellért). A vidéki hányattatások vagy a