Bíró Friderika szerk.: TÉKA 1995 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

keretében egy korszakos jelentőségű innováció, a takaréktűzhely magyarországi útját követte nyomon, s bemutatta egy általa újonan fölfedezett változatát. A paraszti élelmiszertároló helyiségek közül Bodnár Zsuzsa a kamra, a pince és a padlás szerepét vizsgálta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Benda Gyula a Keszthelyi uradalom 18-19. századi hagyatéki leltárainak táplálkozáskultúrára vonatkozó adatait értékelte az élelmiszerkészlet, a tároló és feldolgozó eszközök, a tálaló és étkező edények szempontjából, tekintettel a mezővárosi és falusi különbségekre is. Kitért továbbá az inventáriumok felhasználhatóságának korlátaira. Szabó Sarolta mintegy száz darabos inventárium 'lelete' az 1854-55-ös évekből nagyon gazdag bizonyítékokat szolgáltatott a szatmári konyhaeszközökről, tárolóedényekről és a takaréktűzhely korai megjelenéséről. Székelyné Körösi Ilona tanulmánya Kecskemét táplálkozástörténetéről ad ízelítőt 18 — 19. századi levéltári források alapján. Romsics Imre komplex elemzést végzett egy udvarhelyszéki hegyi szórványtelepülés, Székely varság gazdálkodásáról és táplálkozásáról a termelés-fogyasztás-kereskedelem összefüggés rendszerében, hangsúlyozva az utóbbi három évtized változásait. A magyar táplálkozásban nagyfontosságú sertéshús feldolgozásával két előadás is foglakozott. T. Bereczky Ibolya a 20. századiátalakulás folyamatát elemezte a disznóperzseléstől a sózással történő tartósítástól az 1990-es évektől robbanásszerűen terjedő mélyfagyasztásig. Szűcs Judit Duna-Tisza közi helyszíni kutatásai a hagyományos hústartósítási módok olyan középkori eljárásait tárták föl, mint a napon való szárítás, amit Csólyospálosonpéldául még a 20. század közepéig gyakoroltak. Kisbán Eszter záróelőadásában az 1690 körül kibontakozó újkori magyar táplálkozáskultúra főbb szerkezeti sajátosságait (az elit kultúrában háromszori étkezés, leves, kávé, egyéni tányér, villa használat stb.), az innovációs folyamatok időrendjét, s annak további kiaknázandó forrásait elemezte. Végezetül értékelte a magyar táplálkozáskultúra kutatásának eredményeit, feltáratlan területeit, s megfogalmazta a kutatás modern, az európai módszerekkel összhangban lévő igényeit. A konferenciát esti szakmai programok egészítették ki, melyek során dr. Lakatos