H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1994 2. Az építész és néprajzkutató Vargha László (1904-1984) (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

elégedetten mondta: „No, most egy hónapra jóllaktam!" Szerette a finom teát, s amikor még dohányzott, a jó pipadohányt. (Cigarettát nem is láttam a szájában, csak pipát.) Hogy kiket ismertem meg az ilyen összejöveteleken? Sajnos, ma már sokan nem élnek közülük, de mindig eszemben vannak: Ruttkay Évát, Latinovits Zoltánt (aki tanítványa is volt), Bujtor Istvánt, Pethes Sándort stb., stb. Ahogy megfigyeltem, örömmel jöttek Laci bácsihoz, így is szólították. Jól érezték magukat ezeken a zártkörű összejöveteleken, amelyeken általában kötetlen beszélgetés folyt. Nagyon sajnálom, hogy csak 2-3 ilyen összejövetelen vehettem részt. Laci bácsi, amikor nálunk járt egy alkalommal vendégségben, érdeklődött, hogy kerültem erre a pályára. Röviden elmondtam neki pályafutásomat. Legtöbbet nagyapámról, a nagybajuszú, 81 éves, írni-olvasni nem tudó, de „mindenhez értő", falverő és parasztács emberről beszéltem neki. Laci bácsi azt mondta: „Az ő örökségét vidd és add tovább!" Szerette volna nagyapámat megismerni, de már nem volt mód rá. Nagyon örülök, hogy az évfordulón én is elmondhattam Laci bácsiról emlékeimet, aki olyan sok fiatalt indított jó útra, annyi fiatalt nevelt a népi építkezés szeretetére, kutatására!