H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1994 2. Az építész és néprajzkutató Vargha László (1904-1984) (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

Gilyén Nándor: Emlékeim Vargha Lászlóról, a pedagógusról Vargha Lászlóról, az egyetemi oktatóról Simányi Frigyes már korábban kiváló ismertetést írt (Ház és Ember 3. 31 — 33.). Itt csak néhány személyes tapasztalattal kívánom kiegészíteni a róla alkotott képet. Abban a szerencsében volt részem, hogy 1952 őszétől - amikor Vargha László a budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszékének munkatársa lett - mint negyedéves építészhallgató, évfolyamtársaimmal együtt elsőként vehettem részt népi építészeti tárgyú fakultatív előadásain. Nagy volt az érdeklődés, mert az akkoriban ránk erőszakolt szovjet „szocreál" stílusból leginkább a népi építészet formáinak utánzása jelenthetett kibúvót. A jelentkezéskor engem is ez a gondolat vezérelt. Az előadás azonban némi csalódást okozott. Mi szép falusi házak képeinek vetítését vártuk, de helyette a szakirodalom ismertetését, tudományos elemzéseket hallottunk, amelyek közt a társtudományok - így a néprajzon kívül a történelem, szociológia, régészet is - jelentős helyet kaptak. Néhány hét múlva a több tucatnyi hallgatóság néhány főre fogyott, a nagy előadóterem kongott az ürességtől. Ekkor tanárunk behívott a tanszék könyvtárába, és ezentúl ott tartotta előadásait hét-nyolc, a rajzbeadások idején néha három-négy hallgatónak. Itt ismertük meg igazán őt, mint kiváló pedagógust és embert. Óráira néhányunk kedvéért továbbra is ugyanolyan alaposan felkészült — bár akkor már láttuk, hogy hatalmas tudásával rögtönözni is tudna. Számtalan könyvet, folyóiratot hozott be, túlnyomóan sajátját, mert a tanszéki könyvtár ebben a tárgyban szegényes volt. A gondos felkészülést mutatta, hogy a könyvekben papírcsíkok jelölték azokat a képeket, amelyeket előadásában felhasznált. Vetítésre ilyen szűk körben természetesen nem volt szükség, hatalmas fényképanyagából viszont az építészhallgatók fantáziáját is megragadó felvételek sokaságát