H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1994 2. Az építész és néprajzkutató Vargha László (1904-1984) (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)
korszerűsítésének előkészítésében. A múzeum 1947-ben lépett elő önálló országos múzeummá (addig az Országos Magyar Történeti Múzeum egyik osztálya volt), a Magyar Nemzeti Múzeum szervezetében. A múzeum első főigazgatójává Vargha Lászlót nevezték ki. Vargha László a múzeumi szervezet gerincévé á gyűjteményeket szánta, felismervén és vallván, hogy gyűjtemény nélkül nincs múzeum. Az akkor létrehozott szerkezet, a módosítások ellenére is, hosszú évekig kerete volt a múzeumi munkának. A háborút közvetlenül követő években a gyűjtemények számbavétele, valamint biztonságos elhelyezése került előtérbe. A korábbi szerkezetben alig voltak raktárak, hiszen az akkori szemlélet és gyakorlat szerint a gyűjteményeket állandó kiállításokban igyekeztek elhelyezni. A múzeum válaszút elé került: folytatja-e a régi gyakorlatot, vagy raktárakat létesít? Kiállításra gondolni sem lehetett, hiszen a létesítés feltételei nem álltak rendelkezésre. Vargha László a gyűjtemények biztonsága, hozzáférhetővé tétele, a gyarapítás lehetőségeinek megteremtése érdekében raktárak létesítését szorgalmazta. A Könyves Kálmán körúti épületben az egykori állandó kiállítás termeibe tehát raktári berendezéseket terveztetett. A nagy gond azonban a pénz előteremtése volt. Reguly Antal oroszországi kutatóútjának (az obi-ugoroknál) századik évfordulóján kis kiállításon mutattuk be az általa gyűjtött tárgyakat. Vargha László a bemutatóra meghívta Tildy Zoltán köztársasági elnököt. Látogatásra meghívást kapott Veres Péter is, újjáépítési miniszteri minőségében, valamint Kodály Zoltán. Nemzetközi szervezetektől is igyekezett támogatást szerezni, így pl. az amerikai Viking Fondtól. Fáradozásai eredményesek voltak, hozzá lehetett fogni a raktárlétesítési tervek megvalósításához. A Magyar Nemzeti Múzeum pincéjéből kiszállítottuk a 600 ládában ott őrzött gyűjteményeket, a ládákat leendő raktári helyük közelébe hordtuk, majd amikor már elkészültek a berendezések, a ládákat kibontottuk, s a tárgyakat a csomagolási jegyzékkel összevetettük. A kapott támogatásból arra is tellett, hogy raktári dobozokat, tasakokat csináltathattunk. Ez a tevékenység lázas