H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1994 2. Az építész és néprajzkutató Vargha László (1904-1984) (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

szorgalommal huzamosabb ideig folyt, eredményei nemcsak a Néprajzi Múzeumban követhetők nyomon, hanem a vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményeiben is. El nem hallgatható jelentőségű kezdeményezésnek tartható a múzeumi restauráló műhelynek a felállítása is, valamint a feladatok ellátására alkalmas munkatárs alkalmazása. Az egész magyar múzeumi területre ható folyamatnak az elindítása volt ez. Vargha László nem múzeumban szerzett gyakorlattal rendelkező szakemberként érkezett a Néprajzi Múzeumba, azonban jól ismerte a hazai múzeumokat, eredményeiket, gondjaikat, sok külföldi múzeumot is, s jól ismerte a szakirodalmat is. Alkalmas, felkészült volt tehát a magyar néprajzi muzeológia feladatainak felismerésére s a megoldásukra irányuló munkák tervezésére és irányítására. Lehetőségek szerint vállalkozott kiállítások rendezésére is. A Néprajzi Múzeum háború utáni kiállításainak sorában az elsők közé tartozott egy Bartók Béla személyével, életével, valamint munkásságával foglalkozó kiállítás rendezése a Zeneművészeti Főiskola helyiségeiben. Többek között nagyszámú népi hangszert is kiállítottunk. Irányította egy-egy magyar népművészeti kiállítás rendezését Varsóban illetve Szófiában. A már említett Reguly-bemutató, valamint a Bartók-kiállítás rendezésében magam is részt vettem. Amikor 1949-50-ben új szolgálati helyemen, a pécsi múzeumban, az állandó kiállítás előkészítésén dolgoztam, több levélben kértem tanácsot tőle, aki akkor már a miskolci múzeumban dolgozott. 1947-ben házassági tanúmmá hívtam meg, szívesen vállalta. Szerencsére máig épségben maradtak azok a jénai edények, amelyeket nászajándékként adott. Amikor használjuk, mindig az ajándékozóra emlékeztetnek.