H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1993 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1993)

Szalafőtől Szentendréig 1966 - 1993 Egy forró augusztusi délután érkeztem meg Szalafőre. Csörgőszer aljában, egy fiatal fenyveserdő szélén tett le egy alkalmi dzsip, ami hosszú könyörgések után hozott őriszentpétertől idáig. Egyedül maradtam az erdőszélen. A távolban imitt-amott házak, közelebb mezők, facsoportok, újra mező, szénaboglyák. Néma csönd. Elindultam felfelé az úton. Magas fenyőfák között mentem, vibrált a levegő, néha megálltam. Soha nem látott lila és sötétkék virágok szegélyezték az utat, addig soha nem érzett kesernyés illatot hozót t a forró szél. Akkor láttam először sötétkék Enciánt és lila Ericát, akkor éreztem először a fenyőerdő sűrű, keserű, tömény illatát. Hosszúnak tűnt az út Csörgőszerre, és már nem is hittem abban, hogy az út végén majd házak állnak. A falurész utolsó házába igyekeztem, abba a házba, aminek másolatát itt, a múzeumban fogjuk felépíteni. Ismerősök adták meg a címet. Szállást kerestem. Hiába. A család már régen szétesett, segíteni nem tudtak, elküldtek. Visszatértem hát Szalafő központjába, és tehetetlenül álltam, míg valaki Alsószerre irányított, hogy ott biztos akad ; aki befogad. Esteledett, mire újra elindultam. Dombra föl, dombról le vezetett a postaút. Mire az egyik dombról leértem a "lap"-ba, a lábam alatt sűrű, sejtelmes köd gomolygott, fölötte még sütött a nap. Kísérteties volt a táj. Végre megérkeztem Alsószerre, de a család, ahová küldtek, szintén nem tudott befogadni . Egy mező közepén álltam reményvesztetten, a nehéz csomaggal, és kilátástalannak láttam mindent.